11. Fejezet

Nyitott ajtó

MiHi szemszögéből:

Valami keményen éreztem a fejem. Kinyitottam a szemem és oldalasan láttam a világot. Megint elaludtam? Felakartam emelni a fejem, de nem tudtam, mert az illető akinek a vállán alukáltam a feje az én fejemen volt. Elaludt. Fel kellene keltenem, de most ő is alszik. Kíváncsi vagyok ki vállán pihentettem a fejem. Óvatosan lenéztem az alsó részére. Szent Isten! JungKookon alszom!
- JungKook! - szóltam rá amire ő felkapta a fejét.
- M-Mi az?! - nézett rám ijedten.
- Miért alszol rajtam!? - ültem messzebb.
- Te aludtál rajtam! - túrt bele a hajába.
- E-Ez nem igaz! - fordultam el és a sapkámat az arcomba húztam, majd hátra dőltem a kanapén.
- Pedig de... - mormogta.
Felé fordultam és mérgesen néztem rá.
- Hogy érted ezt?
- Leültem és te azonnal a vállamra hajtottad a fejed! - mutatott a vállára. - Én meg nem akartalak felkelteni! - fordult előre.
Nyílt a szoba ajtó és Sugáék léptek be rajta. Kezükben jó pár doboz pizza. Maguk után bezárták az ajtót.
- Fel ébredtetek? - mosolygott Jimin.
- Valaki nem bírta és fel keltett! - nézett rám JungKook.
- A fejemen volt a fejed. - vontam vállat. - Allergiás vagyok a fejemre.
- Olyan is van? - nevetett Jin.
- Igen! - bólogattam. - Sőt! Allergiás vagyok arra ha valaki hozzám ér. Innentől, - mutattam a fejem tetejére. - Idáig. - tettem a kezem a lábamhoz.
- Ez már beteges... - húzta el a száját Rap Monster.
- Csak egy picit. - mutattam az ujjammal. - Kié az a sok pizza? - kezdtem a pizzás dobozokat számolni. - Tizenöt? Ki bír ennyit megenni? Nekem egy is nehéz.
- Mindjárt jönnek a többiek. - ült le a földre V.
- Többiek? - kérdezte JungKook.
- Igen... - forgatta a szemét Suga. - Nem kellene ennyire ostobán viselkednetek. - nézett ránk.
- Én nem vagyok ostoba! - pattantam fel. - Milyen pizzát hoztatok nekem? - léptem a pizzákhoz.
- Majd meglátod! - nevetett V.
Helyet foglaltam én is a földön és hagytam, hogy a többiek üljenek a kanapén. Mikor megjött a GOT7 leültünk enni. BamBam, Jackson, Mark, V, J-Hope és én a földön ültünk. Mindenkinek sajtos pizza jutott, de mindenki meg is ette. Hanyatt dőltem a földön. A jobb kezemet a fejem alá tettem, a bal kezemben a sapkám volt és a hasamra tettem. Csendben ültünk egészen addig ameddig J-Hope egy hatalmasat nem büfögött. Mindenki röhögni kezdett. Én csak fel ültem.
- Ez gusztustalan... - vontam fel az orrom. - És büdös.
- Te talán nem szoktál büfögni Szotyi? - kérdezte V. egy nagy mosollyal az arcán.
- De... De nem akkor amikor társaságban vagyok.
- Tényleg? - vonta fel a szemöldökét Suga.
Vissza feküdtem a földre, de azt éreztem, hogy valaki a hasamra teszi a kezét. Fel néztem és Sugával találtam szembe magam. Egy kicsit megnyomta a hasam és egy büfögés hagyta el a szám aki kicsit nagyobb volt mint Hopié. Felültem és a számhoz emeltem a kezem. Olyan kínosan érzem magam. Lehet, hogy most fiú vagyok, de egyébként lány!
- Ez csak kétszer akkora volt mint az enyém! - fetrengett a nevetéstől Hopi.
Meg se tudtam szólalni a szégyentől. Vörös lett az arcom. A fejemre tettem a sapkám és fel álltam.
- Most berágtál? - kérdezte Jimin.
- Hánynom kell... - léptem át a dobozokon.
- Komolyan?! - pattant fel JungKook.
- Nem. Csak inni senki nem vett. Szóval... Bénák vagytok! - nyúltam bele a táskámba. Elő vettem belőle pénzt. - Ki mit kér? - fordultam a fiúkhoz.
- Én egy kólát! - üvöltött Jackson.
- Én is! - mondta kórusban Mark, JB, JR, J-Hope, Moon és Jimin.
- Én Fantát! - jelentette ki JungKook, Suga, V, Jin és YoungJae.
- És a többiek? - tettem fel a kérdést.
- Hmm... - gondolkodott el J-Hope. - Én tonikot kérek! - nevetett.
- Az nekem is jó lesz. - mosolygott YungYeom.
- Akkor nekem is megfelel. - nézett rám BamBam.
- Ömm... - gondolkoztam el. - Valaki segít? - kezdtem nyávogásba amire a többiek csak a fejüket rázták. - Fulladjatok meg! - húztam el a szám.
- Jó.. - állt fel Hopi. - Én segítek, mert nem akarom látni, hogy egy nő cipekedik. - mosolygott gúnyosan.
- Vad barom... - amint mellém ért nagyot löktem rajta és ő a falnak esett. - Fiú vagyok...
- Gyenge vagy! - kapta le a fejemről a sapkám és kirohant az ajtón.
- Te meg hülye... - temettem a kezembe az arcom ás utána indultam.
Már az automatánál szobrozott és engem várt. Oda értem és gonoszan néztem rá.
- Most miért nézel így? - nevetett.
- Miért nem csinálsz nekem egy olyan feliratot a hátamra, hogy: Lány vagyok? - dobtam bele a gépbe az első doboz kóla árát.
- Bocsánat... Csak.. Még mindig nem bírom feldolgozni, hogy ki is vagy. - guggolt le az első doboz kóláért.
- Semmi baj. - mosolyodtam és újabb pénzt dobtam a gépbe.
Lassan az összes üveg megvolt kivéve az enyém. J-Hope kérdően nézett rám.
- Magadnak semmit nem veszel? - nézett rám tele kezekkel.
- Nem tudom mit igyak... - néztem a listát ami a gépen szerepelt. - Mi az a gyömbér?
- Még soha nem ittál? - lépett mellém Hopi, de én csak a fejemet ráztam. - Akkor kóstold meg!
Vettem egy gyömbért és elindultunk vissza fele. bementünk az ajtón és mindenki megkapta a innivalóját. Vissza ültem a földre és felbontottam a gyömbért.
- Te azt szereted? - undor ült Jimin arcára.
- Még soha nem ittam... - szagoltam bele. - Hát...
Bele kortyoltam és az első mozdulattal a köptem volna vissza.
- Vissza ne merd köpni! - szólt rám Mark. - Ott a kuka! - lettem magam mellé a dobozt és a kukához kúsztam. Bele köptem az egészet a kukába és helyet foglaltam a kuka mellett.
- Ez szörnyű! - ütöttem az arcomra. - Nagyon fúj! Miért hallgattam rád?! - förmedtem Hopira aki ártalmatlanul ült a kanapén.
- Miért én vagyok a hibás?! - komolyan nézett rám.
- Csak a tiéd és kész! - álltam fel és hallottam, hogy csörög a telefonom. - Oh...
A táskámhoz mentem és elő kapartam a telefonom. Ez meg? Ismeretlen szám. Felvettem és a fülemhez tettem.
- Igen?
- S-Szia... - halk angol motyogást hallok.
- Kivel beszélek? - teszem zsebre a kezem és angolul válaszolok.
- Én... Oh Kang Dae vagyok... - csönd lett.
Oh Kang Dae? Dae? Istenem! Milyen rég beszéltem vele!
- Dae? - kérdezek vissza. - Miért angolul beszélsz? - nevettem és koreaiba kapcsoltam.
- Megijedtem MiHi! - magam előtt látom az a mérges arcán amivel ilyenkor rám nézett. Igaz még mindig azt a hat éves kisfiút látom, mint jó pár évvel ezelőtt.
- Értem, értem kuncogtam. Honnan van meg a számom? - tettem fel a kérdést.
- Anyum beszélt anyuddal és megkaptam a számod. Hogy vagy?
- Jól vagyok. És te? - dőltem neki a falnak.
- Én is jól vagyok! Figyelj... Holnap mit csinálsz? Nincs kedved találkozni velem? A madarak csiripelték, hogy Szöulban vagy. 
- Hát.. Rendben. Benne vagyok! De... Délután. Vagy... Majd még hívlak! Rendben?
- Értettem! Még ma várom a hívásod. Szia! 
- Szia!
Letettem a telefont és vissza dobtam a táskámba. Vissza mentem a társaságba és leültem a földre.
- Miről maradtam le? - néztem végig a fiúkon.
- Kivel találkozol te? - hajolt bele az arcomba V.
- Csak egy régi barát, de... Nem akarok elmenni. - kezdtem szórakozni a hajammal.
- Ez nem szép dolog kicsi Maknae... - ingatta a fejét Rap Monster.
- Na de Hyung! - néztem rá dühösen. - Már nem vagyok kis pisis! És ha nem akarok semmit csinálni holnap akkor az az én döntésem! - kezdtem duzzogásba.
- Rosszabb vagy mint Suga...
- Hé! - szólaltunk fel egyszerre Sugával.
Mindenki nevetni kezdett. Még, hogy rosszabb vagyok mint YoonGi... Ez hülyeség... Még fél óráig beszélgettünk, majd a GOT7nek mennie kellet. Kicsit pihentünk, majd mi jöttünk. Kimentünk a folyosón és egy nagy hallba értünk. mint megláttak minket a rajongók ordítani kezdtek. Mosoly jelent meg az arcomon. A bal oldalunkon egy emelvény állt. Kezünkbe adtak három mikrofont és felmentünk a dobogóra. Ha a rajongóktól néztünk a dobogott akkor balról jobbra úgy ültünk le, hogy Suga, Jimin, V, JungKook, én, J-Hope, Jin és Rap Monster. A fiúk felváltva adták egymásnak a mikrofonokat és beszélgettek a rajongókkal.  Én csak ültem és a tollal szórakoztam. Azt vettem észre, hogy az emberek a nevemet kezdik kántálni. Felnéztem és mosolyogtam. Hopi a kezembe nyomta az egyik mikrofont.
- Sziasztok. - köszöntem nekik és ők is köszöntem. - Ömm... - gondolkodtam el, mire ők nevetni kezdtek. - Ne nevessetek! - szóltam rájuk, de még inkább nevettek. - Chh... Nektek is lehet beszélni.
- Énekelj! - ordítok a tömegből egy lány.
Hosszú haja volt és két oldalra volt fogva, Egy vékony szemüveg volt az arcán. A nyakában egy nagy fényképező lógott. Énekelni kezdtem, de csak egy sort, mire ők visítani kezdtek. Vissza passzoltam a mikrofont Hopinak és egy szívet mutattam a kezemmel. Pár perc múlva elindult a dedikálás. Egyik lány után jött a másik. Volt akivel egész jól el tudtam beszélgetni. Valaki még csokit is hozott. Aztán megpillantottam Nikit. El is felejtettem. Mikor oda ért hozzám nagy mosoly volt az arcán.
- Szia! - köszöntem.
- Szia. - köszönt vissza.
Jót tett neki, hogy tanítottam Koreaiul. Volt olyan amikor egy teljes napon keresztül csak Koreaiul beszéltünk.
- Hol írjam alá? - kérdeztem és fel tettem a jobb kezemet az asztalra.
- Lehet kettőt kérni?
- Persze!
- Akkor kérek egyet a telefon tokomra, de úgy, hogy a többieké is rá férjen, és egyet erre a bögrére.
Gyorsan alá írtam és vissza adtam neki. Csináltunk egy képet, elköszönt és tovább ment a sor. Még jó pár ember és jött az a szemüveges lány. így közelebbről nagyon nagy fannak néz ki. Alá írtam jó pár dolgot, csináltunk egy képet és adott egy plüss macit, majd elment. Lassan vége lett a dedikálásnak és vissza mentünk a szobába. Mint kiderült egészen dedikálás végéig itt kell lennünk. Az összes banda dedikálása végéig. Jó pár óra múlva kiabálás jött a színpad felől, ki néztünk. nem csak minket érdekelt. Szinte az összes banda kint nézte az eseményeket. Pár másodperc múlva az a szemüveges lány rohant felém. Egyenesen felém. Rám ugrott és a földre estünk. A két kezével megfogta az arcom és megcsókolt. Életem legelső csókját egy lánytól kaptam! A biztonsági őrök szedték le rólam a csajt és vitték ki, de a lány közben ordibált és kapálózott. Olyanokat üvöltött, hogy "A mi szerelmünk örökké tart!" vagy "Én voltam az első!". Még mindig a földön ültem és a plafont bámultam. Azt vettem észre, hogy jó páran nevetni kezdenek. Miért nem lehet jobban vigyázni a rajongókkal!? E-Ez szörnyű! Most már tudom, hogy idolnak lenni nem a legjobb érzés. A számhoz emeltem a kezem és éreztem, hogy az egész arcom vörös lesz. A jó, hogy csak én és Hopi tudjuk, hogy lány vagyok, de így is ég az arcom...
- Na meg van San első csókja! - hallottam BamBam hangját.
- Hé! - állt felém GD. - Jól vagy kölyök? - nyújtott nekem kezet, hogy segítsen felállni.
- Ahha. - fogtam meg a kezét és felhúztam magam. - Köszönöm.
- Szívesen. Máskor amikor rohannak feléd állj odébb. - sétált el mellettem.
Utána néztem és láttam, hogy mindenki engem néz. Istenem... Betolakodtam az ajtón és kilöktem a többieket a folyosóra. Bezártam az ajtót és össze pakoltam. Át öltöztem és a hátamra kaptam a táskám. Kinyitottam az ajtót, majd átgázolva a tömegen elindultam haza. Kilépve a hátsó ajtón riporterek kezdtek el fotózni. A kezemet az arcomhoz emeltem és úgy próbáltam át törni a tömegen. Nem tudom meddig járkáltam körbe, körbe a városon, de azt tudom, hogy sikerült leráznom a fotósokat. Átöltöztem és haza mentem. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de nagyi már mérgesen várt engem az ajtóban.
- Hol a csudában voltál!? - förmedt rám.
- Sajnálom nagyi, csak... - bele vágott a mondatomba.
- Ez nem vall rád MiHi! Hol voltál?!
- Nagyi... - kezdtem a földet bámulni. - Elmegyünk sétálni?
- Elmondod hol voltál? - csillapodott le. Aggódó tekintettel meredt rám , majd a kezét a vállamra tette.
Elindultunk sétálni és minden elmondott mamának. A meghallgatástól egészen a sétálásig, hogy lerázzam a fotósokat. Nagyi csak döbbenten nézett rám. Eddig ő fogadta a legrosszabban. Csak meredt rám és néha-néha pislogott.
- Nagyi? - lóbáltam meg az arca előtt a kezem. - Ne, hogy rosszul legyél nekem!
- El sem hiszem... - mosolyodott el. - Az unokám egy lánnyal csókolózott! - nevette el magát.
- Ezt nem vártam tőled nagyi... - húztam el a szám, jelezve, hogy nem tetszik a helyzet.
- Sajnálom. - törölte le az elő törő könnycseppeket, amiket a nevetés váltott ki.
- De nagyi, ezt nem mondhatod el senkinek! - ragadtam meg az öreg kezét. - Érted?! Még a barátnőidnek se!
- Értem, értem. - veregette meg a vállam és elindult haza felé.
Utána mentem. Nikinek is el kellene mondanom... Ajj... Vissza értünk a házba és szerencsémre senki nem volt otthon, csak nagyi és Niki. Mool a "barátjánál" van, Haey meg a pasijánál, ha mondhatom azt, hogy pasi. Már érzem, hogy Niki szét üti a karom mérgében. A szobában ült az ágyon és a telefonját nyomkodta. Mikor meglátott elmosolyodott.
- MiHi! - állt fel. - Annyira király volt! Kár, hogy nem voltál ott! Hoztam neked valamit! - lépett a táskájához.
- Niki... De.. Ott voltam. - kezdtem bele a mondatomba. A padlót kezdtem bámulni.
- Tessék? - lépett oda hozzám.
- Én... - nagyot nyeltem. - Én... Én...
- Bőgd már ki MiHi! - förmedt rám.
- Én... Én vagyok San... - motyogtam el a végét olyan halkan, hogy kétlem, hogy hallotta.
- Ez valami vicc? - talán mégis eljutott a füléig.
Csak megráztam a fejem. Annyira váratlanul érte a hír, hogy a hajába túrt és leült az ágyra. Rám nézett és szóra nyitotta a száját. Nem mondott semmit csak megrázta a fejét és elnézett a másik irányba.
- Gondoltam, hogy te vagy az... - nézett rám és vigyorgott.
- H-Honnan!? - ijedten néztem rá.
- A hangod. Lányos hangja volt Sannak.
- De BamBamnak is lányos hangja van!
- Jó, de San hangja olyan volt mint a tiéd. És az arcod is ugyan olyan. A kezedről ne is beszéljünk! - emelte fel a kezem. - Igazán rád férne egy műköröm. - nézte meg a körmöm. - Tudod mit? Mit szólnál, ha kilakkoznám? - mosolygott.
- Nem lehet. Gondolj bele milyen lenne, ha színes körömmel mennék próbára.
Erre Niki csak nevetni tudott. Még percekig kérlelt, majd leültem az ágyra és ő kilakkozta a körmöm. Egy halvány kék lakkot kent rá. Nem mondom, tényleg jól állt nekem.
- Niki. Ha elmondok még valamit akkor nem akadsz ki? - pislogtam.
- Dehogy akadok! Jelenleg a világ legboldogabb embere vagyok! - ölelt meg. - Na mond.
- Tudod JungKook... Az osztály társam. - olyat lökött rajtam, hogy a földre estem. - Miért!?
- Mert... - nézett le az ágyról. - Örülj, hogy ennyivel megúsztad.

Suga szemszögéből:

Amint végeztünk a dedikálással vissza mentünk a helyünkre. El sem hiszem, hogy vége, de nem mehetünk haza. Fene... Pedig annyira haza akarok menni és egyedül lenni. A mai jó tettem is meg volt. Kedves voltam Sannal. nem volt olyan nehéz. Talán nem kellett volna egyből elítélnem. Csöndesen ültünk a kanapén, már aki oda fért. Ordibálás jött a folyosóról. San előre menve kinézett az ajtón és mi mentünk utána. Egy rajongó rohant felén, majd a Maknaera vetette magát. Össze ért a szájuk és San arca vörös lett, de a lányé egyáltalán nem. Még jó, hogy ő ment előre. A biztonsági őrök szedték le a lányt róla. A lány ordítozott szegény fiú meg a földön ült és zavarban volt. Mindenki rajta nevetett.
- Na meg van San első csókja! - nevetett gúnyosan BamBam.
- Hé! - oda lépett hozzá G-Dragon. - Jól vagy kölyök? - kezét nyújtotta Sannak.
- Ahha. - San felállt a földről. - Köszönöm.
- Szívesen. Máskor amikor rohannak feléd állj odébb. - indult tovább GD.
San utána nézett és most vette teljes mértékben észre, hogy mindenki rajta röhög. Berohant mellettünk és Jimin meg Vt kilökte az ajtón, majd bezárta.
- Ne már! - ütöttem az ajtóra. - San!
Nem szólt semmit, csak néhány perc múlva kirobogott az ajtón átöltözve és elrohant. Még mindig röhögtek rajta. Amint elment elkezdtek valami hülyeséget kántálni. Ne bírtam ki.
- Mi lenne, ha mindenki befogná a kurva pofáját!? - komoly arccal néztem végig az embereken. - Komolytalanok vagytok! - léptem be a szobába a táskámért. - Komolytalanok és idióták! - indultam el a folyosón a kijárat felé. - Egyikőtök se érdemli meg, hogy idol legyen!
- De YoonGi! - ordított utánam Rap Monster.
- Szarok az egészre! - ordítottam vissza teli torokból.
Áttörve magam a fotósokon haza fel vettem az irányt. Nagyon mérges vagyok! Hogy lehetnek az idolok ilyenek?! Ilyen vissza taszító mocskok?! Pofám leszakad. Ha én egyszer is ilyen leszek, az első dolgom lesz, hogy felkötöm magam... Mérgesen mentem a sötét utcán. Elegem van... Mindenből elegem van. A gondolataimba egy csapat fiú üvöltése vágott bele. Fel emeltem a fejem és az a néhány fiú valamit rugdosott a földön. Nem valamit! Valakit!
- Hé! - ordítottam mire az öt fiú rám nézett, majd futni kezdett. Az emberre pillantottam akit egész szépen helyben hagytak. - Istenem...
Oda siettem a sráchoz. Mikor teljesen ott voltam mellette fel ismertem. Ez Haey öccse!
- Hé! - tettem a vállára a kezem. - Jól vagy?
Ez hülye kérdés volt. A srác szája fel volt repedve és a szemét egy lila monokli fedte. A karja is tele volt lila, helyenként sárga, esetleg fekete foltokkal. Mióta verhették? Fél órája? A zsebébe nyúltam. Itt van a telefonja, de a pénztárcája sehol.
- Gyerünk öcskös! - ráztam meg. - Ne, hogy itt halj meg!
Lassan rám nézett. Alig tudta kinyitni a bal szemét. Legalább még él.
- Figyelj... Nem tudom hol laksz. Fel viszlek a lakásunkba. - próbáltam fel állítani. Mikor talpon volt becsukta a szemét és eleresztette magát. - Ezt igennek veszem... - tettem a karját a nyakamba.
Lassú léptekkel indultunk haza. A lakásnál előkerestem a kulcsom és kinyitottam az ajtót. Bevittem a nappaliba és a kanapéra fektettem. A feje alá egy párnát tettem. Vissza szaladtam és bezártam az ajtót. Felkapcsoltam a villanyt és akkor láttam meg, hogy nem csak a szája vérzik. A mellkasán a póló véres. Vissza siettem hozzá.
- Nem akarok perverznek tűnni, de... Le kellene vennem a pólód.
Csak pislogott egyet és egy picit biccentett a fejével. Óvatosan levettem a pólóját. A hasa is lila. A mellkasa pedig kicsit felrepedt. Beszaladtam a fürdőbe kezembe vettem a kötszeres dobozt és vissza siettem a fiúhoz. Először elláttam a mellkasát, majd a száját. Kicsit fel szisszent amikor a fertőtlenítő szer a sebhez ért. Amint leápoltam leragasztottam a mellkasán a sebet és adtam neki egy pólót. Lehunyt szemekkel aludt a kanapén. Elő kerestem egy paplant és betakartam. Leültem a fotelba és megpróbáltam felhívni Haeyt. Nem veszi fel... Király, Nem tudom más számát. Ültem és néztem, ahogy alszik. A szemére tettem egy fagyasztott borsós zacskót. Kapott egy fájdalom csillapítót is. Pár perc múlva nyílt a lakás ajtó. Nem néztem oda mert tudtam, hogy a fiúk jönnek be rajta.
- Suga miért ro... - hagyta abba a mondandóját Jin. - Ez ki? - lépett mellém.
- MiHi uncsija... Szépen laposra verték. Úgy találtam rá és hoztam ide. A telefonja lemerült és a pénztárcáját ellopták.
- Nem tudod feltölteni a telefonját? - kérdezte JungKook.
- Nem. Samsungja van és a mi Iphone töltőnk nem jó hozzá. Hívtam már Haeyt, de nem veszi fel.
- Fel hívom MiHit! - kapta elő a telefonját JungKook.
- Ne... - szólalt meg a kanapén fekvő fiú. - Ne... - ült volna fel.
- Maradj fekve! - ugrottam oda hozzá. - A kötés felfog szakadni.
- Nem... Nem érdekel... - feküdt vissza. - Ne hívjátok fel se MiHit, se Haeyt...
- Miért? - kérdezte Jimin. - Szarrá vertek!
- Épp azért... MiHi megmondta, hogy ne találkozzak velük... Nem akarom, hogy sírjon... - csukta le a szemét. - Nem akarom, hogy Haey megüssön... Nem akarom, hogy nagyi hívja a rendőröket.
- Ez nem így megy! - álltam fel. - Mit fogsz mondani nekik?
- Leestem a lépcsőn... - tette a kezét a hasára. Lelökte a paplant, amivel betakartam, majd felhúzta a pólóját. Amint meg látta a hasát fel szisszent és inkább letakarta. - Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam. - ismét lecsukta a szemét. - És köszönöm...
- Semmi baj! - mosolyogtam. - Maradj itt. Rendben?
- Köszönöm Hyung. - egy apró mosoly jelent meg az arcán.
- Suga beszélhetnénk? - kérdezte Rap Monster.
- Persze.
A konyhába mentünk. Moon elkezdett suttogva ordítozni velem.
- Te teljesen idióta vagy?! - kérdezte és villámokat szórt a szeme.
- Miért? - vontam meg a vállam halál nyugodtan.
- Még nincs 18! Megverték és nem szolunk a gondviselőjének!?
- Ha egyedül járkál az utcákon és ilyen emberekkel barátkozik vállalja a következményeket! - emeltem fel a hangom. - Nem pisis! Látod?! - mutattam a fiúra aki a kanapén feküdt. A többiek miket néztek és tettem róla, hogy hallják is. - Ha kis taknyos lenne akkor már rohadtul nem élne! És egy dolgot nem értek! Mi a szarért kell folyton belém kötnöd?! Attól, hogy Leader vagy rohadtul nem tűröm, hogy parancsokat osztogass nekem!
- Elég fiúk... - jött oda hozzánk V.
Annyira agyamra ment Moon, hogy Vt a földre löktem. Fel nyögött amikor földet ért. Nem akartam, de rohadtul idegesít.
- Hagyjátok már abba! - ordított JungKook. - Csak pár percig ne veszekedjetek! - lépett oda hozzánk és fel segítette Taet. - Jól vagy? - kérdezte tőle.
- Igen... - állt fel.
- Sajnálom V. Én csak... - vágott bele a mondatomba.
- Nem érdekes. Jól vagyok. Csak a fenekemre ültem. - vissza ment a napaliba Kookival.
- Most vésd az eszedbe YoonGi. - kapta el a pólóm Nam. - Egyenlőre én vagyok a főnök. Ha nem tetszik ott az ajtó...