2017. augusztus 26., szombat

2. Évad. 29. Fejezet: Nővérek +18

Suga szemszögéből:

A kanapén ülve pihentetem a befáslizott bokám az asztalra ejtve. Félig bedugott füllel nyomkodom a gépem, és az új dalon dolgozok. A többiek vért izzadva edzenek és gyakorolnak a próbaterembe, még én a heverőn pihenek, nyugodtan és magányosan. Imádok egyedül lenni az üres lakásban és a csendben. Annyira megnyugtató és kellemes. Ezt a nyugalmat mindig eltudnám viselni.
A dal második sorát írogatom amilkor megszólal a lakás csengő. Leteszem az ölemből a gépem és kihúzom a fülemből a fülesem. Lassan emelem le a lábam az asztalról és a földre rakom, végül a kanapénak támasztott botért nyúlok és annak segítségével állok fel. Nehezen indulok meg a bejárati ajtó felé sántítva. A hónom  alatt a bottal állok meg és nyitok ajtót. Magam felé húzom az ajtót és meglesem ki jött, de megfagy bennem a vér, amint meglátom a két iker lányt. Ők csak szélesen mosolyogva állnak, maguk előtt össze kulcsolt kézzel. Már csak ők hiányoztak... Mit akarnak itt? 
Enyhén húzom el a szám és támaszkodok meg az ajtó keretében. Beljebb hajtom az ajtót, tovább nézem a két lányt. 
- Miért jöttetek? - a tekintetem a két lány között cikázik felváltva és végül Darcin áll meg aki hamarabb megszólal mint a nővére.
- Hallottuk, hogy baleseted volt és, hogy ki ment a bokád. Azért jöttünk, hogy segítsünk. - tol az ajtón a fiatalabbik mosolyogva. 
- Erre semmi szükség. - rázom meg a fejem. - Tökéletesen elvagyok egyedül és ti csak zavarnátok a munkámban. - tolom meg az ajtót és sikerülne bezárnom, de Daria is tolni kezdi befelé, így kénytelen vagyok kinyitni nekik. - Ha zavartok nagyon megbánjátok... - sarkon fordulok és vissza tipegek a kényelmes kanapémra, majd leülök, a mankót a szófának támasztom és felrakom a lábam az asztalra, végül pedig az ölembe veszem a gépem és folytatom a munkát, még a két lány besétál és bezárják az ajtót. Félszemmel figyelem ahogy körbe néznek a lakásban. Utoljára pedig engem mérnek végig, de én csak sóhajtok és a laptopomra koncentrálok. 
- Mit csinálsz? - sétál hozzám Darci. Leül mellé, majd azonnal hozzám búj. Átkarolja a szabad karom és a vállamra hajtja a fejét. 
- A munkán és nem szeretem, ha zavarnak közben. - rántok kicsit a vállamon, hogy sikerüljön megszabadulnom tőle, de nem is érdekli. Erősen tart közel magához közben pedig a monitort nézi.
- Én is megakarom nézni. - mellém helyezkedik Daria és a jobb kezemet is átöleli, így használhatatlanná válik mind két kezem. - Eddig nagyon jó. - kuncog a fülembe, majd óvatosan nyalja végig a fülkagylóm. - Ügyes vagy... - suttogja bele. 
Megrezzenek és egy pillanatra elfelejtek levegőt venni. Enyhén kikerekedik a szemem. 
Ettől féltem a legjobban. Két örült tyúkkal lenni kettesben akik kiéhezve vágynak rám és a szexre. Elküldhettem volna őket, de helyette kinyitottam nekik az ajtót és most hagyom, hogy a fülemet szopogassa az egyik.
- D... Daria... - húznám el a karom, de nem engedi. A fejemet döntöm oldalra, hogy elszakadjon a fülem a szájától, viszont a másik oldalról is a fülcimpámra harapnak. Ketten kezdik kényeztetni a fülem és nem bírom ki. Halkan sóhajtok fel, egyenesbe állítom a fejem és lehunyom a szemeimet. Nem ellenkezek, mert kifejezetten tetszik amit csinálnak.
- Tetszik Sugar...? - lágy, vággyal telt hangon szólal meg a bal oldalamon ülő Darci. A keze végig simítja a mellkasom, majd a hosszú körmeivel kezd játszani a pólómon.
- Igenh... - sóhajtok fel a kacér játéknak köszönhetően. - De... Elég...
- Lazulj el Sugar... - veszi ki az ölemből a gépem Daria. A lábam mellé teszi az asztalra, majd vissza tér hozzám és a fülem helyett a nyakamat kezdi csókolgatni. Az ő keze is beindul és akcióba kezd. Végig cirógatja a combom, majd az egyik ujja végig siklik a nemességemen, amit csak a farmerom, és az alatta lévő vékony alsó véd. Éles sóhajt engedek szabadon. A keze után nyúlok, de sajnos a fiatalabbik hamarabb éri el a kezem és össze kulcsolja az ujjainkat.
- Ne ellenkezz... Ha rossz fiú vagy megbüntetünk. - kuncog a fülembe a lány az édes hangján. Lágyan csókol a fülem mögé, majd elengedi a karom és az állam alá nyúlva fordítja maga felé a fejem. Lehunyt szemekkel csókol a számra és kezdi birtokolni az ajkaimat. Lassan csókolok vissza és a szabad kezemmel simítok a nyakara. Bele kuncog a csókunkba és a már alig sárga hajamba túr. Daria lassan húzza le a farmernadrágom cipzárját és engedi a két anyag köze az apró kacsóját. Fél szemmel követem végig amit csinál és teljesen abba hagyom a csókot, amikor a lány rám fog. Darci ajkai és fogai közé nyögök. Elszakadok a lánytól és az ujjainkat is szét szedem. Az idősebbik kezéért nyúlok, majd kiveszem a nadrágomból. Ha így haladnak felfogok izgulni és azt most nagyon nem akarom bármennyire is vonzó, hogy két lány kényeztessen.
- Fejezzetek be és menjetek haza. - megtörlöm a szám, felhúzom a cipzárom.
- YoonGi, ne akard, hogy durván játszunk tovább. - markol a hajamba Daria, ennek hatására hátra húzza a fejem. Fájdalmasan sziszegek fel.
- Ne bántsd! - simít az arcomra Darci. - Ez fáj neki. - puszil a keze helyere. Jól esik a a gyengeség amit a fiatalabbiktól kapok.
A nővére csak halkan sóhajt, majd el könnyű mozdulattal lendíti át a lábat rajtam, így az ölemben foglal helyet.
- Tényleg menjetek haza. - nézek a két lányra. - Dolgoznom kell.
- Elmegyünk, de... - hajol a fülemhez az ölemben ülő. - ... előtte dugj meg minket...
Istenem... Már csak ez hiányzott. Nem mondom, élmény lehet egyszerre két lánnyal dugni, főleg, hogy mind ketten modellek, de valahogy most semmi kedvem ehhez akár mennyire is dögösek. Viszont, ha utána elmennek akkor ezer örömmel.
- Jó... - csókolok a nyakára a lánynak. - Viszont én vezetek.
- Nem, nem. - kuncog Darci. - Mi vezetünk. - kezd a hajammal játszani. - Úgy csináljuk, ahogy mi akarjuk.
Csak bólintok. Semmi értelme nincs erről vitát nyitni. Csak rendezzük le és húzzanak innen.
- Én itt akarom. - Dariara irányul a kisebb figyelme. - Gondolom megint te kezded...
- Természetesen. - kuncog a lány. Egy könnyű mozdulattal dobja le a kivágott pólóját, így teljes látványt kapok a melléről, amit csak egy melltartó ural. Végig vezetem a kezem az oldalán, majd a hatához nyúlok és könnyedén csatolom ki a melltartóját. Egyedül bújik ki belőle és a pólója után dobja. Végig szemlélem a melleit és elmosolyodok. Senkinek nincs ekkora mázlija mint nekem.
- Az ajkadat harapdálod. - végig simít magán még el nem jut az agyamig, hogy tényleg az alsó ajkamat rágcsálom. A kezemért nyúl és a mellére helyezi a tenyerem. Vadul markolom meg, mire felnyög és enyhén hátra dönti a fejét. Ahogy végig merem a mellétől felfele a gyönyörű bőrét elkap a vágy. Annyira rég voltam már lánnyal testileg, hogy nem is emlékszem az igazi orgazmusra, ami az egész testemet átjárja, de most kettő szuper modell kér fel olyan dologra amire más biztos nem.
Mire feleszmélek már teljesen meztelenül ülök a kanapén, az ölemben a csupasz Dariával. Ez az egész szituáció olyan mint egy drága pornófilmben. Mi egymást faljuk, még a percekkel fiatalabb Darci bugyira vetkőzve ül mellettünk és a hajamat simogatja, időnként beletúr. Daria lassan fordul le rólam és egy apró zacskót vesz ki a táskája kisebb zsebéből. majd könnyedén tépi fel és a merevségemre csókol, ami még inkább megmozgat testileg, mivel minden porcikám beleremeg. Lehunyt szemekkel élvezem, ahogy felhúzza rám a gumit, majd vissza fordul az ölembe és a nyakamra csókol. Elmosolyodok és a derekára simítok, majd rá fogok. Lassan ereszkedik rá és teljesen eltűnik benne a teljes hosszam. Kéjesen nyög fel és billenti hátra a fejét, így a teljes nyaka gyönyörű látványában élvezkedhetek az alsó végtagommal együtt, ami végre újra megtöltődik vággyal és élettel. Már ideje volt, hogy végre kivirágozzon akár egy rügyező rózsa. Még is van benne valami jó, hogy eljött ez a két szépség és felkínálják magukat nekem, illetve kényszerítenek rá.
Erősen szorítom az oldalát és élvezem a folyamatos mozgását, amit a teljes testével csinál, vagy csak a csípőjét mozgatja előre hátra, Egyre hangosabban nyögök, ahogy a csúcs felé haladok az ölemben ülő lánnyal, de ahogy ő elélvez le is száll rólam, így felizgulva maradok. Lihegve hajol a fülemhez és simít végig az arcomon.
- Meghagylak a húgomnak... - suttogja el, majd bele csókol a halló szervembe.
Darci egy mozdulattal kapja le magáról a csipkés francia bugyiját és úgy emelkedik felém akár egy porcelán baba, ami csak arra vár, hogy valaki óvatosan, és gyengéden, vigyázva felmelegítse a hűvös, fehér bőrét. Ez a lány pont olyan érzéseket kelt bennem mint MiHi fiatal korában. Szenvedélyt és tűzet, hogy az enyém legyen...
Kínzó lassúsággal ül bele a férfiasságomba akár csak a nővére, de sokkal szenvedélyesebben és mélyebben kezd rajtam mozogni. Teljesen magamhoz ölelem a lány testét és a fülébe nyögök akárcsak ő az enyémben.
- Máskor is... akarok veled... szexelni... - suttogom el remélve, hogy Daria nem hallja meg.
- Én is... - mosolyodik el és a nyakamba puszil. - Úgy, hogy... csak az... enyém vagy... - lihegi el. Kénytelen vagyok egy picit megszívni a nyakát, de vigyázok a bőrére, viszont így is sikerül egy kis nyomot hagynom. Túl érzékeny a kislány bőre... Imádom...
Teljesen benne élvezek el és átkozom a rám húzott gumit, hogy határt szab a kettőnk teljes gyönyörének, de azért örülök, hogy valaki feltalálta az óvszert. Lassan, lihegve hagyja abba a mozgást az ölembe ülő lány, majd elhajol tőlem és a hajába túrva mosolyog rám.
- Foltos lett a nyakad. - közli vele a tényt, a nővére, mire ő azonnal pont a foltra kapja a kezét, először megijed, majd elmosolyodik és a szemeimbe néz. Vissza hajol a kulcscsontomra és erősen szívja ki teljesen lilára, de nem bírom szó nélkül. Hangosan sóhajtok fel és a derekát markolom meg.
- Az enyém vagy... édes... - suttogja el a fülembe kajlán.

MiHi szemszögéből:

Egy hatalmas zsák kajával várom a fiúkat a ház előtt, mivel JungKook állítása szerint, akivel nem rég beszéltem, azt mondta tíz perc és itt vannak, de már több mint húsz perc eltelt és senki sehol. Már az a gondolat szalad át a fejemen, hogy haza megyek és egyedül eszem meg a lányokkal ezt a hatalmas adag kaját, amit a fiúk elmondása szerint vettem meg. Az étteremben nem normálisnak néztek, hogy tizenkét főre veszek kaját, elég borsos áron, de megígérték, hogy vissza adják a pénzt.
Percek múlva áll meg a kocsi és a fiúk szállnak ki. Elmosolyodok az izzadt barátomon, akinek az arcára széles mosoly csúszik, akár csak a többieknek amint kiszállnak. Velük megyek be az épületbe és köszönnék nekik, de JeongGuk azonnal kisajátítja a szám, így képtelen vagyok köszönni. Vadul esik nekem, mivel már napok óta nem látott és én ugyan azzal a vadsággal csókolok vissza. Az ajkunk vad táncot jár a másik öt fiú jelenlétében, de egyikünket se zavarja, ennyire kiéhezve képes lenne itt helyben magáévá tenni, olyan szenvedélyes... és én hagynám magam.
- Na jól van! - szól ránk Jimin nevetve. - Megeszitek egymást.
- Kár lenne. - hajolok el kuncogva JungKooktól, aki még mindig szorosan tart közel magához. - Annyit fizettem az ételért, hogy enni akarok belőle.
- Mindent megvettél amit mondtunk? - kérdezi nagyra nyílt szemekkel TaeHyung, amire bólintással válaszolok. - Király... - hülyén mosolyodik el és kikapja a kezemből a zacskót, majd a nyálát csorgatva veszi célba a liftet.
- Imádlak... - csókol meg röviden JeongGuk. - Tökéletes vagy.
- Ugyan már, Kookie. - nevetek fel zavaromban. - Szerencsétek volt, hogy volt nálam elég pénz mindenre. Különben egy adag csirkét hoztam volna, amit a szemetek láttára ettem volna meg.
- Tökéletes és gonosz... - rázza meg a fejét HoSeok. - Az összes lány ilyen.
Közösen liftezünk fel a lakásuk szintjére. A liftből kilépve azonban olyan látvány fogad minket, amitől padlót fog az állunk. A két ikerlány lép ki a fiúk lakásából a ruhájukat igazgatva. Haey mondta, hogy szól a lánynak, de nem gondoltam, hogy tényleg eljönnek, vagy hogy Suga beengedi őket a lakásba. Mosolyogva néznek ránk ahogy meglátnak minket.
- Vigyáztunk rá még nem voltatok itthon. A játék közben kicsit elfáradt. - kuncog Daria és vállba veregeti Jint még elsétálnak mellettünk. Hátra fordulva nézzük, ahogy elindulnak a lifttel lefelé.
- Na ne... Azt ne mondjátok, hogy YoonGi mind a kettőt... - motyogja zavartan Jimin. - A fenébe! - csattan fel.
A fiúk NamJoont és SeokJint kivéve azonnal a lakásba sietnek és nevetésben törnek ki. Hárman utoljára lépünk be, de azonnal elfordítom a fejem, amint meglátom, hogy teljesen meztelen.
- És még engem szóltál le a kanapé miatt, Hyung! - nevet JungKook.
- E-Elég! - szól a fiúkra YoonGi. Fél szemmel pillantok rá, de már rajta van az alsónadrágja és a pólója, így elemelem a kezem a szemem elől. - Nem tudtam, hogy MiHi is jön! - néz rám.
- Én hoztam a kaját. - szólalok meg nehézkesen, majd elmosolyodok. - Te csődör. Egyszerre kettővel?
- Te ne kezd el! Benned bíztam, hogy nem leszel olyan mint ezek a barmok!

2017. augusztus 25., péntek

2. Évad 28. Fejezet: Vérem, izzadtságom és a bokaficamom

MiHi szemszögéből:

Az ágyban fekvő JinYoung arcát és lehunyt szemeit nézem, az arcomon aggódással és értetetlenséggel. Folyamatos hőséghullám rohan át rajta, a szembe világító lámpáknak köszönhetően, amik a fényt biztosítják a felvételhez. Másodpercekig nézem a nyughelyen fekvő fiút, azonban amint megszólal a felvétel végét jelző mély hang. Azonnal megkönnyebbülök akár csak JinYoung, aki halkan kuncog fel, majd kinyitja a szemeit és felnéz rám. Elmosolyodok és ledobom magamról a kis mellényt, ami még inkább melegített a színe és az anyaga miatt. 
- Rendben! - szólal meg a producer mikrofonja eléggé begerjedve, ami miatt kénytelen vagyok a fülemhez emelni a kezem és eltorzul az arcom. - Mára végeztünk. A kellékeket és a ruhákat tegyétek le az öltözőkbe. - kapcsolja ki a zavaró mikrofont és azonnal megnyugszok. 
- Azt hittem már soha nem lesz vége. - ül le a barátja mellé, az eddig mögöttem álló JB. Óvatosan veszi le magáról a szűk öltöny zakót, majd az ágyra teríti és egy mozdulattal túrja szét a hosszú percekig csinált haját, amit erősen tartott a hajlakk és a hajhab. Az ujjai segítségével választja szét a tincseit, majd amint rájön, hogy teljesen hasztalan amit csinál, és csak arra jó, hogy kitépje a haját hosszan sóhajt és hátra tűri. 
- Te mondod? - ül fel Junior és kitakarja a lábait, majd felhúzza a mellkasához és fájó arckifejezéssel masszírozza meg az alsó lábszárait. - Azt hittem az utolsó tíz percben, hogy nincs meg a lábam. Teljesen elzsibbadt... A gyomrom pedig folyamatosan korog. Nem ülünk be valahová enni? - néz fel rám nagy szemekkel. 
- Én teljes mértékben támogatom az ötletet. - mosolygok. - Arra se emlékszem ettem-e ma egyáltalán valamit. Nagyon éhes vagyok. - kuncogok fel halkan. - De egy feltétellel. 
- Hallgatunk. - vigyorog JaeBum. 
- Nem ti hívtok meg, hanem én titeket. - indulok az öltöző felé és közben veszem le a lábaimról a magassarkú cipőt, ami a felvétel eleje óta töri a lábam. 
- Még mit nem! - szól utánam JinYoung nevetve. 
Halkan kuncogok fel és azonnal bezárom az ajtót, ahogy vissza érek az öltözőmbe. Vigyázva veszem le a forgatási ruhám és vissza akasztom a kijelölt fogasára, ugyanis a következő alkalommal is erre a ruhára lesz szükségem és egybe kell maradnia, hogy jövőhétre kitudják mosni. 
Vissza veszem a szűk farmerom és a sötétkék blúzomat. Kötés nélkül veszem fel a fekete Converse cipőm és elhagyom a lámpa leoltás után a kis öltözőm. A kijáratnál már vár rám a két fiú, akikkel a közeli kifőzdébe sétálunk, közben még fáradtan is egymást és engem nevetnek. Beérünk az étterembe és az egyik ablak melletti asztalhoz ülünk. Én az asztal egyik oldalára, JaeBum a másikra, végül pedig JinYoung az asztal szélén próbálja eldönteni hova üljön le.
- A végén állva maradsz. - nevet JB a barátján, aki végül mellé ül. - Nehéz döntés volt. - rázza meg mosolyogva a fejét, majd az asztalon lévő étlapot kezdi nézegetni. Én és JinYoung és úgy teszünk mint az asztalnál ülő legidősebb.
Hosszas étlap olvasás után végül mindhárman csirkefalatokat rendelünk salátával, sült krumplival és egy-egy pohár kólával.
- És JeongGuk mit szólt ahhoz a rengeteg csók jelenethez? - teszik le az étlapokat a fiúk, Junior pedig udvariasan elveszi tőlem és a másik kettőhöz teszi.
- Először eléggé kiakadt. - kuncogok fel és az ujjaimat piszkálom. - De szép lassan beletörődött és azt mondta, hogy ez semmit nem jelent senkinek se, szóval nem fogja zavarni, de akkor is féltékeny lesz, ha a sorozatot fogja nézni.
- Én is féltékeny lennék, ha a barátnőm más srácokkal csókolózna a tévében, de nekem annyiban jobb, hogy ilyenek miatt nem kell aggódnom, mert  nincs senkim. - pillant rám JinYoung és halványan elmosolyodik. 

Suga szemszögéből:

Lihegve támaszkodok meg a térdeimen, a padlót bámulom, ahogy minden nagy csepp izzadtságom hangosan ér le az arcomról. Legszívesebben meztelenre öltöznék és megszabadulnék az össze áztatott rövidnadrágomtól és trikómtól, na meg persze a szűk bokszertől, ami az alfelemen felfogta az összes test nedvet. Leakarok ülni, elfeküdni a hideg padlón, hogy felfrissüljek és lehűtsem a tűz forró testemet. Nem szeretem HoSeok gyakorló és edző óráit, amin kötelező részt vennem és csinálnom, igaz nagyon hatásos erősítés a lábaimnak és az álló képességemnek, de már nem bírom. Esküszöm, ha tovább folytatom az órát a mentő fog elvinni és nem fogok egy jó ideig kikerülni a kórházból.
- Folytathatjuk? - kérdezi J-Hope, akinek a hangjából ítélve nem igazán hatotta meg az elmúlt másfél óra.
Nehézkesen egyenesedek fel és fordulok hátra, de csak hárman állnak kihúzva magukat, éppen lihegve. JeongGuk a pólója aljába törölve az arcát  billenti át a testsúlyát a másik lábára, még Jimin ledobja a pólóját a terem végébe. Másik három jó madár a földön ülve pihenik ki a hosszú edzést, de a kérdésre igazán lassan állnak fel.
- Persze... - húzom ki magam nehezen és megtörlöm a homlokom, amire rá lógnak a a tincseim. - De én már alig bírom...
- Már csak fél óra. - engedi ki az ujjai közül a pólóját JungKook és rám mosolyog. - Utána hozok neked kaját, Hyung.
- Ajánlom is. - mosolyodok el nehezen.
Amint mindenki talpra áll folytatjuk az edzést HoSeok irányításával. Nehezen bírom már tartani vele a lépést és amikor ugrálni kezd teljesen megszédülök és elvesztem az egyensúlyom. A lábam oldalára érkezek le, mire erős fájdalom hasít a bokámba, így kénytelen vagyok elvágódni a földön felsziszegve. A mellettem álló Jin azonnal hozzám ugrik és nehézkesen ültet fel, majd a bokámra néz.
- Mi történt? - kérdezi TaeHyung és mindannyian körém gyűlnek, majd Jin óvatosan kezdi levenni a cipőm, de azonnal felordítok és össze szorítom a szemem. Lehúzza a bokámról a zoknimat és egy nem igazán biztató hangot add ki.
- Már most bedagadt. - jelenti ki Jimin. - Biztos kiment a bokád. Ez más nem lehet.
- Le kell vinni az orvosiba. - pillant felváltva ránk Jin.
Egy hosszú sóhaj után JeongGuk lép hozzám és az ölébe kap, reflexszerűen kapaszkodok meg a nyakában, mivel nincs kedvem leesni. Az arcára pillantok és kicsit gúnyos mosoly ül rá.
- Ne mosolyogj így, te kölyök... - sóhajtok hosszan. -  Inkább vigyél le.
Nem is mond semmit, hanem elindul velem a másodikon lévő orvosi szobába, ahol szerencsére pont bent van az orvos. Megvizsgál és kijelenti, hogy kiment a bokám, szóval napokig nem kellene megerőltetnem, mert csak rosszabb lesz. Óvatosan befáslizza, majd egy mankót add a kezembe, amivel képes vagyok kisétálni a kocsihoz, majd Jin haza fuvaroz minket.
- Édes istenem... - vetődök le a kanapéra, majd neki támasztom a járóbotomat és a kezeim segítségével teszem fel a lábam az asztalra.
- Szólhattál volna, hogy nem bírod. - ülnek le hozzám a fiúk és HoSeok aggódva pillant a befáslizott, kicsit megdagadt bokámra. - Így csak még rosszabb lett...
- Igaza van HoSeoknak. - áll fel Jin és a konyhába megy, majd a hűtőkinyitása után egy zacskó fagyasztott zöldséggel tér vissza amint óvatosan tesz rá a bokámra, de így is eléggé fáj, így felszisszenek, majd megrántom a lábam. - Ez lehúzza a dagadást.
- Köszönöm, Jin. - nézek a zöldségekre, amik szép lassan elkezdik lehűteni a fáslit, majd elérnek a bőrömhöz és áldásnak tartom a hűsítést a forró bokámon. - Sokkal jobb.
- Örülök neki. - ül le a fotelnak a karfájába, amiben NamJoon ül. Természetesen azonnal átkarolja az idősebb derekát.
- És akkor mi lesz most az edzéssel? - érdeklődik Jimin és felváltva pillant mindenkire.
- Miattam igazán nem kell leállnotok. Készülni kell a come backre és ne én legyek az, aki vissza tart titeket. Bármikor megtanulom a koreográfiákat. Ne izguljatok.
- Nem is hajthatunk most túl. Így képtelenség is lenne. - bólint Rap Monster. - Beszél a menedzserrel és megkérem, hogy legalább két hétig pihenj itthon. Addig tudsz dolgozni az új albumon.
- Na látjátok. Ez egy tökéletes ötlet és fantasztikus feladat nekem.

MiHi szemszögéből:

Az év utolsó, vizes fakó színű görögdinnyéjét eszegetem a GOT7 domjában ülve, apró darabokra vágva a gondoskodó BamBam által. Egy kis villa segítségével eszegetem egy króm tányérból, közben pedig Haey panaszkodását hallgatom a terhességről, az oldalamon Jacksonnal és JinYounggal. A két fiú értetlenül és elképedve hallgatják egy várandós nő gondjait. Szerencséjükre a srácoknak a telefonom közbe zavar, így kénytelen az unokanővérem abba hagyni a beszédet. Azonnal előkeresem és JeongGuk nevét látva elmosolyodok, majd leteszem a tálat az ölemből, amire azonnal rá kap Jackson és ő folytatja az evését. Nevetve veszem fel a telefont.
- Szia, Kookie. - mosolygok és keresztbe teszem a lábam. - Minden rendben van a próbán?
- Szia. Hát... - sóhajt hosszan. - Nem igazán, nem nekem kell bajom, hanem YoonGinak. Eléggé megsérült a bokája, félre ugrott rá és kiment, szóval most képtelen rá állni a lábára. Hetekig pihentetni kell.
- Istenem... De azért jól van, ugye? Más baja nem lett? - kérdezem aggódva.
- Nem, csak a bokája van eléggé bedagadva, de rendben van. Így most lesz ideje pihenni egyedül otthon, mert nekünk muszáj tovább gyakorolnunk. - sóhajt kimerülten a telefonba. - Ma már szerencse nem, de holnap folytatjuk tovább hatan.
- Kitartást nektek a próbához és az edzéshez. Többen ne sérüljetek meg.
- Nem fogunk. - kuncog halkan. - És a forgatás? Minden simán ment?
- Persze, hamar felvettük az első részt, még akkor is, hogy majdnem meg sültünk a hatalmas lámpák miatt. Egész jó volt, aztán elmentem JaeBummal és JinYounggal ebédelni, most pedig náluk vagyok.
- Akkor hagylak. - hallom a hangján, hogy szélesen elmosolyodik. - Érezd jól magad és hívj, ha haza értél. Szeretlek, szia.
- Szia. - teszem le a telefont, majd elteszem, mire kérdően pillantanak rám a szobában lévők. - Sugának kiment a bokája, így egy darabig nem tud edzeni és gyakorolni.
- Megsérült? - pislog rám Haey nagy szemekkel, majd kicsit gúnyosan vigyorodik el. - Lehet intézek neki két nővért. 

2017. augusztus 18., péntek

2. évad 27. fejezet: Huszonnégy csók

JungKook:

Egyszerre nézünk az apró növésű Jiminre, aki nem bírva magával, felváltva méreget minket várva, hogy egyikünk beszéljen és elmondjuk neki azt amiből ő szerinte sajnos kimaradt. Szinte jég hideg levegő járja át a helységet, de még is meleg érzetem támad a helyzettől és a tenyerem izzadni kezd, így képtelen vagyok az ölembe ejteni a kezeimet és megtörölni a nadrágomban. Végül a néma csend után Jin nyitja szóra a száját, így mind annyian rá nézünk, az elsők között Jiminnel, aki rettenetesen izgulva várja, hogy megtudja a szaftos pletykát, amin napokig rágódhat, bár kétlem, hogy ezen napokig tenné, sokkal inkább hetekig, az ő esetében hónapokig. Végül én szólalok meg és mentem ki Jint a válasz alól, mert jól tudom, hogy képtelen valami értelmes magyarázatot kitalálni.
- Csak annyiról volt szó, hogy ma este nem itthon töltöm a szülinapomat. - szerencsémre Jimin ezen azonnal talál fogást és elképedve néz rám. Szomorúan engedi le magát és nyitja ki a száját.
- Miért? A szülinapodon mindig filmezni szoktunk és tortát enni, de te most fel téped és tönkre teszed ezt a szokást... Mi olyan fontos, hogy ne itthon legyél ilyenkor? - pislog rám a bús tekintetével.
- MiHi azt mondta szívesen velem tölti ezt a különleges estét. - mosolygok tele dicsőséggel. - Már nem azért, de ő sokkal kellemesebb társaság és lemerem fogadni, hogy nem filmezni és tortát enni fogunk.
- Én teljesen megértem JeongGukot. - lép mögém YoonGi és a vállamra teszi a kezét, majd megveregeti, végül leül mellém és az asztalra könyököl. - Kis mázlista. - mosolyog rám egy gúnyos száj tépéssel.
- Nagyon remélem én is valami ilyet kapok Shyotól az én születésnapomra. - kuncog fel huncutul Jimin a magas hangján. Elképzelem éppen mi játszódhat le a fejében, amint az ajkára harap és még én is megremegek miatta. Elmosolyodok és megrázom a fejem, hogy kiverjem a hülye képét az arcáról.
- Na mindegy is. - állok fel és a szobám felé indulok. - Össze szedek pár cuccot, hogy hatkor, csak simán elindulhassak. - csúsztatom a farmerom zsebébe a kezeimet.
- Már most mennél, ha tehetnéd. - szól utánam Suga és persze most is elneveti a mondat felét, majd a szokásos nevetésének add hangot, ami csak pár másodpercig van, még el nem tűnök a szobámban és be nem zárom az ajtóm, majd tiszta ruhák után kezdek kutatni és amit találok azt egy táskába nyomom.
Egészen hat óráig kint tévézek a többiekkel és élvezem a szabad napunkat aminek rettenetesen örülök, mivel legalább kicsit pihenhetünk a nagy hajtás után ami egy teljes hónapig tartott. Boldog vagyok, ahogy az alvásra és az ágyamra gondolok, amiben most több mint hat órát tölthetek. Viszont ma nem a saját ágyamban fogok aludni, hanem életem legszebb lányának a nyughelyén.

J-Hope szemszögéből:

Annyira irigy vagyok JeongGukra, hogy ő bármikor átmehet a barátnőjéhez és... Ah. Pedig most olyan szívesen mennék át YeHahoz, hogy csak kettesben legyünk és olyat tegyünk mit még soha, de jelenleg igazából azt se tudom mi van kettőnk között, mert járásnak biztosan nem nevezném, mivel még a telefonszámát se adta meg, mert nem akarja, hogy a nap minden percében hívogassam.
- Én is akarok egy barátnőt. - ejtem ki a csendes szobában, amit csak a tévé hangja tölt meg. Hirtelen tapad rám a fiúk szempárja és többek között kérdően pislognak.
- YeHa nem a barátnőd? - nyúl az asztalon pihenő sós pelyhekért Jimin, de a tekintete nem tágít rólam.
- Én is ebben a tudatban éltem. - támassza alá TaeHyung egy biccentéssel és mint egy kislány a mellette ülő srác ölébe dobja a lábait és vesz a pehelyből.
- Nem tudom... - simítok a tarkómra, majd megigazítom a hajam. A kijelentésre kicsit mindenki meglepődik. - Talán egész jó most a kapcsolatunk egymással, de nem nevezném járásnak. Elég agresszív és instabil személyisége van.
- Nem kifejezés.
- Legalább a kölyöknek jó estélye lesz. - nevet YoonGi és ellopja a szerelmes VMin párostól a rágcsát. - Ha nekem barátnőm lenne, biztos minden este nála lopnám a pihenő időm.
- A merevség és jó pár szingli év beszél belőled. - venni vissza az üvegtálat Jimin, több kevesebb sikerrel. Suga hyung elemeli Jimin tömzsi ujjú kezétől a tányért és odébb is ül. - Hamar megunnád.
- Ezért választanék olyan valakit, aki nem menne az agyamra. - kap be a szájába egy - két falatot.
- Én se tudnám megunni Harat. - mosolygok szélesen. - Túl izgalmas.
- Képes lenne az a csaj megverni téged! - nyávogja el TaeHyung és nyitott szájakkal néz rám bambán. Tisztán érezhető, hogy eléggé fél a vezető stafftól. - YeHa eléggé ijesztő lány.
- Olyan mint az édes kis öccse, aki szexuálisan zaklatja MiHi unokaöccsét. - a hírre amit Suga mond eléggé meglepődünk és mindannyian felé fordulunk. - Francba... Ezt nem kellett volna elmondanom.
- Szexuálisan zaklatja? - szólal meg Jin. - E-Ezzel mire gondolsz?
- Már úgy is mindegy, szóval elmondom. Az asztalra szorította ChulMoot és kiverte neki. A nagy legény meleg. Ezt biztosra veszem, kis buzi. - mosolyog gúnyosan, ami szemmel láthatóan eléggé meghökkenti Jint és kicsit megvetően néz Sugára.
- Nem kellene így leszólnod a melegeket. - akad fent ezen egy kicsit NamJoon is. - Bunkó dolog.
- Csak nem bírom a homárokat. Ennyi. - vonja meg zárás képpen a vállát.
SeokJin dühösen áll fel és a szobájába robog elég zaklatottan, majd hangosan csapja be az ajtaját. Másodpercekkel az ajtózáródás után a leaderünk is talpra áll és egy "köszit" dobva YoonGinak tűnik el a szobák folyosóján.
- Na ezt szépen elintézted. - vakarja meg az állát Jimin és nem is igazán mer az idősebre nézni közben.
- Egy srácnak nőre kell buknia, nem pedig farokra. Nekem ez a természetes, de én nem engedném a melegeket utcára és emberek elé.
- Akkor SeokJinnek és NamJoonnak se lenne szabad színpadra állnia. - motyogja TaeHyung. - Biztosra veszem, hogy valami van köztük, mert Namnak nem szokott csak úgy kiszívva lenni a nyaka és Jin hyungnak is sok karmolása van a mellkasán. Láttam amit láttam és nem vagyok hülye. Ennyire nem. Ezek ketten nem filmezni járnak át egymáshoz olyan sokszor.
- Ne legyél hülye TaeHyung! - förmed rá a fiatalabbra Suga. - Pont NamJoon, azaz Rap Monster járna egy sráccal?
- Egy nagyon jó képű sráccal, Jin hyunggal. - teszem hozzá. - Nekem is van szemem, de erre valahogy nem tudtam gondolni. Nekem idegen ez az egész...
- Reggel is valamiről beszélgettek, és JeongGuk tisztán terelte, hogy mi szóba se jöttünk. Biztos ő tudja, hogy mi van kettőjükkel! - nyúl a telefonjáért Jimin és hívni kezd valakit.
- Kit hívsz? - kérdezi enyhén dühösen YoonGi.
- Csak Kookiet. Megtudjuk tőle mit tud! - mosolyog ördögien és kihangosítja a telefonját, majd a kanapéra teszi, így kénytelen vagyok átülni hozzájuk. - Csak vegye fel.
Min a négyen a telefont figyeljük, ami lassan csöng ki elég sokáig, de a csengés abba marad és halk lihegést hallunk meg mind annyian.
- I-Igenh...? - szólal meg JeongGuk. - Mi van Jiminh? - biztosra vesszük mind a hárman, hogy elég kellemetlen időben zavarjuk meg őt, nem véletlen ez a lihegés és a dadogás. Tae felkuncog, de Jimin betapasztja a száját.
- Tudom, hogy nem éppen a legjobbkor zavarlak, de... Nem tudod miért van NamJoon nyakán az a lila volt? Beverte? - egy pillanatra néma csend ül a vonalra és csupán a lihegés az ami megtölti a hálózatot.
- M-Mih? Miről beszélsz...? - kérdezi kicsit halkan, de a lihegése nem nyugszik. - Most... Nem alkalmash... az idő ilyen... hülye kérdésekre...
- Nem lehet, hogy nem is beverte, hanem valaki kiszívta? Mondjuk Jin? - teszi fel határozottan a kérdést Jimin.
- Hagyjatok békén... - nyomja ki a telefont.
Ezzel biztosra igazolódott Tae állítása. Valahogy nem tudom elhinni, hogy ők... úgy érnek egymáshoz mintha... Istenem...

Jin szemszögéből:

Felháborodottan sietek a szobámba és hangosan csapom be az ajtót. Csak YoonGI mondatai járnak a fejembe és a sírás kerülget. "Homárok". Az ágyamon foglalok helyet és a hajamba túrok, mikor Namjoon lép be az ajtón és aggódva néz rám, majd bezárja maga után az ajtót és mellettem foglal helyet.
- Rendben vagy? - karol át, de reflex szerűen húzódok el tőle.
- Nem... Nem rendben vagyok, hanem homár... - törlöm meg a könnyes szemeimet. - Ez az egész... Nem bírom...
- SeokJin... - sóhajt hosszan NamJoon és a combomra teszi a kezét. - Ez ne változtasson semmin... Én szeretlek...
- NamJoon én... nem fogom ezt bírni, ha így beszél rólunk a barátunk... Nem akarom ezt. - hajtom le a fejem és a combomon pihenő kezét kezdem bámulni.
- Nem akarsz engem se...? - indul felfelé a nadrágomon a kacsója és nem bírom ki, hogy ne remegjen meg mindenem. - Meleg vagy.
- Nem akarok meleg lenni... - motyogom.
- Alig értem hozzád és már most merevedésed van. Ha nem gondolsz éppen egy női testre akkor elhiszem, de ez nem igaz. - ér fel egészen a keze a nemességemhez. - Akár csak nekem...
- Én... Nem... Nem miattad van.
- Ne hazudj nekem, Jin. - emeli fel az állam és az ajkamra csókol. Lassan hunyom le a szemem és szerelmesen csókolok vissza, majd a nyakára teszem a kezem és magamra húzva fekszek el az ágyon. A lábaimat szétnyitva engedem magamhoz közelebb és teljesen hozzám nyomja magát alsó tájon. A szabad kezem végig siklik az oldalán, de elkapja és a fejem mellett nyomja le a karom a csuklómnál fogva. Jólesően engedek a szájába, a fogai közé egy mély sóhajt mosolyogva. Ő is elmosolyodik és hátrébb hajol, majd a szemeimbe néz és a fogai közé veszi az alsó ajkam, amit kegyetlenül megharap és megtép, de rettenetesen tetszik, viszont nem tart örökké ez a pillanat, mivel Min YoonGi, az az átkozott NamJoon nevét hallatva nyit be a szobába és eléggé ledöbben azon ami fogadja. Az ajkaimat tépő srác lefordul rólam és azonnal felülök, de sajnos nem csak az a meleg gyűlölő áll a nyitott ajtóban, hanem a másik három jó madár is és mind hárman ledöbbenve merednek ránk.
- Azt hiszem... Zavarunk. - motyogja el kínosan TaeHyung és inkább elfordítja a fejét, majd mély levegőt vesz és vissza tartja a nevetését.
- SeokJin én... - kezd bele YoonGi, de inkább nem is folytatja, csak lehajtja a fejét.
- Miért nem mondtátok el nekünk, hogy ti... Értitek. Együtt vagytok? - kérdezi a legtisztább hangon Jimin, de végül ő is megtörik a határozottságából és a tarkóját kezdi masszírozni.
- Mert... Féltünk. - törlöm meg a számat és valahogy az isten nem tud rá venni, hogy valamelyikük szemébe nézzek.
- Jin hyung... - lép beljebb YoonGi és most sikerül tovább mondani amit akar. - Sajnálom amiket mondtam... Egy hatalmas barom vagyok...
- Igen. - helyesel Tae. - Az vagy.
- Pofa be! - förmed rá az idősebb és kénytelen vagyok halkan felkuncogni.
- Nagyon elítéltek minket? - áll fel NamJoon és a fiúk felé fordul.
- Miért tennénk? A barátaink vagytok, sőt. A testvéreink.

JungKook szemszögéből:

Reggel sokkal hamarabb kelek fel mint a barátnőm és mosolyogva mérem végig a fedetlen mellét, amit jelenleg nem takar semmi, mivel a vékony anyag, nem tudja fedni a nagy méretű keblét és a másikat is csak éppen, hogy sikerül neki. Az ajkamra harapva méregetem a kócos haját ami a nyakába lóg, de próbálja fedni a melle feletti lila foltokat, amik az este folyamán bélyegezték meg a szinte hófehér bőrét. Képtelen vagyok betelni a látványával. A feszes melleivel és a testével, ami akár egy vázlat rajz, úgy tűnik ki a vékony takaró alól. Szerencsésnek hívhatom magam, hogy egy ilyen kincs mellett ébredhetek, aki a legszebb számomra a világon. Az egész léte csak halmozza a reggeli merevedésem okait és tesz róla, hogy a fél kemény nemességem sziklává legyen. A legjobb születésnapi ajándékom volt az elmúlt tizenkilenc évben és ha csak vissza gondolok a mozgalmas estére teljesen megremegek és elkap a vágy, hogy most rá vessem magam, de mielőtt bármit is tehetnék a nyitódó pillái állítanak meg és okvetlenül mosolyodok el, mire ő viszonozza a reggeli mosolyt. 
- Mióta játszód a perverz kukkolót? - húzza magára a takaróját és feljebb helyezkedik. 
- Tíz perce, esetleg tizenöt és csak néztem hogyan alszol. Szerintem nem perverzség, ha az alvó barátnőmet nézem. - mosolygok rá szélesen, mire ő mosolyogva rázza meg a fejét.
- Tetszett az ajándékod? - az egyik kezét a hasán pihenteti, még a másikkal oldalt túr bele a hajamba.
- Nem kifejezés... Életem legjobb születésnapja volt a tegnapi. - bújok a tenyerébe, mire ő felkuncog.
- Hogy állsz a reggelivel, Kookie? Nem vagy éhes?
- De. Ami azt illeti nagyon éhes vagyok. - az ágy melletti polcon lévő telefonom szólal meg. - Ez meg? Fél kilenc ha múlt. - nyúlok a telefonomért, majd a hátamra fekszek és MiHi nem bírja ki, a mellkasomra fekszik. Mosolyogva veszem fel a telefont, de sajnos NamJoon ordítása fogad.
- Te elmondtad a fiúknak!? - emelgeti a hangját. - Hogy az istenbe merted ezt megtenni, te büdös kölyök!?
- Nyugodjál már meg! - szólók rá, amint sikerül vissza tennem a fülemhez a telefonom. - Én nem mondtam el nekik, csak felhívtak tegnap este és kérdezgettek nem éppen a legjobbkor. Ennyi történt.
- Akkor te semmit nem mondtál?
- Semmit. - támasztom alá. - Rájöttek?
- Persze... Annyira kotnyelesek, hogy rénk nyitottak. Teljesen lesokkoltam mikor leugrottam SeokJinről.
- Könyörgök... Ne részletezd ezt. Nem az én ízlésem... - hunyom le a szemem és törlöm a terhelő információkat amiket Nam felhalmozott a fejemben. - Ha nem baj most letenném, mivel...
- Értem. Sajnálom, hogy ilyenkor zavartalak. Sziasztok, add át az üdvözletem MiHinek is. - nyomja ki a telefont és ledobom a kis polcra.
- Folyton rosszkor zavarnak. - kuncog és a hasamat simogatja. - Tegnap is, pedig nem sok kellett volna neked ahhoz, hogy a számba élvezz.
- Szerencséd volt. - puszilok a szájára. - Ez volt életem legjobb születésnapja, te egy angyal vagy... - simítok az arcára. - Ma mit csinálsz?
- Ma lesz az első próba felvétel a sorozattal kapcsolatban. Szóval fél egyre megyek a JYP ügynökséghez.

MiHi szemszögéből:

JeongGuk távozása után azonnal össze szedem magam és a nappaliba ülök le, hogy megvárjam a menedzserünket. Amint megérkezik, lemegyek a ház elé és beszállok mellé. Együtt megyünk a JYP Entertainment-hez. Még kiszállás előtt észreveszem annak az elkényeztetett kölyöknek az apja pénzén vett luxus kocsiját, ami egyszerre két parkoló helyet foglal el. Ahogy a menedzserünk megpillantja kocsit, egy gúnyos, cincogó hangot add ki jelezve a nem tetszését- Úgy tűnik nem csak mi idolok utáljuk ezt a parasztot, de még a menedzserek is.
Kiszállunk és az épületbe sétálunk, ahol azonnal igazoltatnunk kell magunkat a biztonsági őrnél, aki pár perc lefoglalás után és feltelefonálást követően enged fel minket. A lifthez fárad velünk és egészen a tizenegyedik emeletig liftezünk, amint mi kiszállunk ő vissza lemegy a földszintre, majd egy kedves nő veszi át minket és egy nagy terembe kísér minket, ahol már többen is vannak. Amint belépünk az elsők között szúrom ki JB-t és JinYoungot, majd az unokatestvérem barátját. Szinte mindenki feláll az érkezésünkre és meghajolnak, persze ezt mi is viszonozzuk. A két fiú elé ülök le, akik azonnal rám mosolyognak.
- Szóval... Az írókkal már megírtuk és átbeszéltük a történetet. - kezdi kiosztani a producer férfi az elég vastag forgatókönyvet. - A sorozat mindössze tizenkettő epizódból fog állni, a címe pedig "A Becsületes hazugság". A főszereplő, akit Park JinYoung alakít konfabulációban szenved, hamis emlékeket alakít magának, de ő nem tudja, hogy ezek hazugságok. A szülei kérésére megy el orvoshoz és kezelés alá veszik a kórházba, ahol a barátnőjének vallja egy régi iskolatársát, akit Chin MiHi fog játszani, ugyanakkor a lánynak van egy férje, Lim JaeBum, aki kicsit se nézi jó szemmel, hogy a lány a fiú érdekében oda utazik és egymásba szeretnek. Viszont az egyik ápoló, Byul SungKi zsarolásba kényszeríti a lányt, mert rajta kapja a bűnös viszonyon. - ecseteli a rendező.
A forgató könyvet kezdjük bújni. A legfontosabbakat nézem át legelőszőr, a csók jeleneteket. JB.-vel mindössze egyetlen egy csók, de több apró puszi jelenetem lesz. Halk sóhajt engedek ki, majd az asztalra helyezett pohárból. Lassan lapozgatom és kezdem megszámolni a Juniorral lévő csókokat, de ahogy a végére érek kicsit félre nyelek. Többen is rám kapják a fejüket.
- Huszonnégy? - nézek a rendezőre, aki kicsit zavartan néz vissza rám. - Huszonnégy csókjelenet JInYounggal? - pillantok a fiúra akinek nagyra nyílnak a szemei és gyorsan számolja össze ő is.
- Mivel kórhatáros sorozat lesz, ezért valamivel kárpótolnunk kell az erotikát. - válaszol az eddig szótlan író. - Probléma?
- Nem. Mindössze meglepődtem.
- Semmi baj, MiHi noona. - mosolyog rám SungKi és megfogja a kezem. - Velem is lesz csók jeleneted. Nem is egy.
A kezeinkre pillantok és kicsit elhúzom a kezem, de nem engedi. Másodpercek múlva a kezemet fogó fiú felszisszen és elengedi a kezem. Kérdően pillantok a szembeülőkre, mire JinYoung mosolyogva vonja meg a vállát.
- Akkor mikor vesszük fel az első részt? - kérdezi meg az JaeBum.
- Jó lenne, ha végeznénk az első résszel már kedden, három nap múlva. Minél hamarabb annál jobb. - ül le közénk a rendező. - Nem sok megtanulni való van benne, mert inkább monológokból áll, de örülnénk, ha JinYoung átolvasnád azokat a részeket is.