2015. július 19., vasárnap

2. Évad 13. Fejezet: Kanapé (+18)

MiHi szemszögéből:

El se tudom mondani mennyire boldog vagyok, talán még sose voltam ennyire boldog mint most. Már egy hete együtt vagyunk, de nem igazán volt alkalmunk újra közel kerülni egymáshoz. Próbák egymás hátán, ruha vásárlás a fellépésre, meg Jeannel is elmentünk párszor ruhát venni. Hwo pedig nem igazán beszél velem, de szerencsére Jun és JuSeo igen. JungKook elmondta, hogy Hwo lehallgatott. Nem kellene mérges lennem, mert végül is megcsaltam, de az se volt megoldás, hogy lehallgasson. A gyűrűt vissza küldtem neki a nyaklánccal együtt. Nem kell nekem semmi olyan amit tőle kaptam. Egy jó ideje Kooki nyakláncát hordom. Nagyon rég volt rajtam, de imádom. Szerencse ma szabad napunk van ezért több időt tölthetünk egymással mint tíz perc. Most is az egyik étteremben ülünk. Végre levehettem az átkozott maszkot és a napszemüveget.
- Nem hiszem el... - nézett az ablakra JungKook. - Ezek már megint itt vannak... 
Én is az étterem ablakára néztem. Egy csapat rajongó állt ott. Kezükben a telefonjukkal és minket néztek. Egy idő után tényleg nagyon bosszantó tud lenni. Nem értem miért olyan nagy szám, hogy együtt vagyunk. Vagyis... A rajongók szerint csak randizgatunk. Vissza néztem az előttem ülő fiúra. Rám nézett ő is és felemelte a kanalát. 
- Miért kapjuk meg előbb az evőeszközt mint a kaját? - kérdezte, majd a kanálra nézett. 
- Honnan tudjam! - kezdtem nevetni. - Add ide! - kaptam ki a kezéből a kanalamat. - Ne piszkáld az evőeszközömet! 
- Akkor mást piszkáljak...? - könyökölt az asztalra. 
- Hülye... - mosolyodtam el és keresztbe tettem a lábam. 
- Most miért? - döbbent meg és hátrébb ment az asztaltól. - Ha így öltözöl fel akkor ne csodálkozz, hogy ilyet mondok! Magamra néztem. Nem értem miért érdekli mit veszek fel. Mindig szóvá teszi, hogy miért veszek fel olyan ruhát amitől ő beindul. Vissza szoktam neki mondani, hogy akkor ezentúl overallban járok. Persze ő ezen csak nevetni tud, majd megölel. Mintha házasok lennénk esküszöm. 
De talán most tényleg igaza van. Kicsit túl öltöztem. Jean és Shyo segített ma nekem. Nagyon szeretnek a cuccaim között kutatni. Egy fekete körszoknyát kerestek. Egy sport melltartót és felé egy csipkés fekete pólót. Egy magassarkú cipőt. A nyakamra egy szoros nyakláncot és a hajamba két masnit. 
- Jó. Igazad van. - sóhajtottam. - Vicces, hogy megbeszélés nélkül öltöztünk egymáshoz. - nevetett. - Te feketében vagy én pedig fehérben. És tényleg. Ő teljesen fehérben van. Fehér sapka, ing, hosszú farmer és sport cipő. - Bele látsz a lányok fejébe. - kuncogtam. - Ebéd után mi legyen? Elhúzta a száját és gondolkodni kezdett. Mint mindig. Nem tervezett semmit. Nem mintha baj lenne, így sokkal viccesebb. 
- Taníthatnál. - mosolygott. 
- Gitározni? - kérdeztem, de ő csak megrázta a fejét. Össze húztam a szemöldököm és kérdően kezdte rá nézni. 
- Csak mond, hogy igen és kész. - a szívó szálra harapott, de egy pillanatra se vette le rólam a szemét. Hihetetten, hogy mennyire perverz lett két év alatt. Tudom mire gondol. Annyira huncut! 
- És ha nemet mondok? - vettem el tőle a poharat, majd én haraptam a szívó szálra. 
- Akkor kénytelen leszek a bele egyezésed nélkül gyakorolni. - vette vissza. 
Elvörösödtem. Ez már nekem túl sok. Szerencse éppen akkor ért ki a kaja. Igaz, hogy nem szexelt míg nem voltam itt, de azt megtanulta, hogyan varázsolja vörösre az arcom anélkül, hogy hozzám érne. Az ő arca miért nem lángol? Sóhajtottam és enni kezdtem.Rá sem néztem. Hogy tud ilyet mondani? Ez annyira... Áh... Hülye... Megettük a kaját és JungKook fizetett. Szerencsére elmentek a megszállott rajongók. Hála égnek. 
- Hozzám vagy hozzád? - fordult felém Kooki. 
- Tényleg komolyan gondoltad? - kérdeztem vissza és felvontam a szemöldököm. 
- Természetesen. - mosolygott. - Nincsenek otthon a fiúk, esetleg... 
- Hülye vagy... - nevettem és elindultam valamerre. 
- Ismétlem. - nyúlt a kezem után és elkapta. Vissza néztem rá. - Ha nem egyezel bele akkor is gyakorolni fogok. Senki sincs otthon, tanárnéni.
Nagyot nyeltem. Miért hív így? Nagyon zavaró, de... Talán én is akarom őt. Nem mondtam semmit csak a fiúk lakása felé vettem az irányt. Csendben mentünk hozzájuk. Ahogy beléptünk az ajtón felém fordult és magához húzott. Közelebb hajolt hozzám és az ajka az orromhoz ért. A kezét végig húzta a karomon, majd megcsókolt. Azonnal dolgozni kezdtek a nyelveink. Először az ő szájában, majd az enyémben. A felkarjába kapaszkodtam míg ő a kezével a combom alá nyúlt és fel emelt. Egészen a fotelig cipelt, majd rá dobott. Felnéztem rá és elkezdte kigombolni a fehér ingét. Akaratom ellenére haraptam az alsó ajkamra. Kigombolta, de nem vette le magáról. Még mielőtt rám vetette volna magát ismét felemelt, majd ő foglalt helyet a fotelban és a derekára ültem. 
- Akkor... - kezdte felfele gyűrni a csipkés pólót. - Hogy kezdjem tanárnő...? - suttogott. 
Nem mondtam semmit, csak a csupasz nyakára tapadtam, majd nagyot nyögött amikor nyalogatni kezdtem. 
- JungKook. - egyenesedtem fel és a szemébe néztem. - A szobádba kellene mennünk. 
- Minek? Nem jönnek haza a fiúk... - kezdte a nyakamat csókolgatni. 
- De... és ha... igen...? - csuktam be a szemem 
- Akkor... látnak... valami szépet... 
Elkezdte rólam levenni a pólót. Amint megvolt a földre dobta és a kezét végig húzta az oldalamon egészen a mellemig. Amint a dekoltázsomhoz ért végig húzta rajta a kezét, majd a melltartó pántját kezdte piszkálni és végül sikerült neki lentebb húznia a vállamon. 
- Nem bírom... - azonnal kulcscsontját kezdtem falni. Ahol értem össze vissza nyaltam, majd elkezdtem kiszívni. Míg én össze vissza nyálaztam a nyakát, addig ő feljebb ültetett magán pont a férfiasságára. Szörnyű érzés volt, hogy nem tud belém hatolni a fehérneműm miatt. Hogy egy kicsit még jobban felizgassam körözni kezdtem a csípőmmel. 
- Ahh... - nyögött fel. 
A keze a fenekemre talált és ő kezdte az ütemet diktálni. Remélem tudja, hogy még rajta van a nadrágja. Ahogy egyre inkább dudorodott az alsó tagja én annál inkább élvezkedtem. - Kooki! - hagytam abba a nyaka csókolgatását. 
- Ki akarok valamit próbálni... 
- Még pedig? - nézett a szemembe. A ködös tekintette valami iszonyat dögös volt. Nem hiszem, hogy érti mit beszélek. Óvatosan álltam fel és elé térdeltem. Kicipzároztam a nadrágját és levettem róla. A pólóm közelébe dobtam. Szét nyitottam a lábát és közéjük helyezkedtem. Pont szem magasságban ágaskodott a farka. 
- Mit akarsz MiHi? - nézett le rám. 
- V-Várj... - dadogtam el. A kezemet óvatosan a férfiasságára tettem és simogatni kezdem amire ő megemelte a csípőjét és hangosan nyögött fel. Egy darabig anyagon keresztül kényeztettem, majd elkezdtem leráncigálni róla a boxerét. Sikerült is. Azt is eldobtam, majd még közelebb ültem hozzá. 
- Mire készü... - nem tudta befejezni a mondatát mert teljes hosszába végig nyaltam a merev tagját. Egy erős morranást hangoztatott, majd kiengedte a bent összegyűlt levegőt. Elhajoltam tőle és nagyot nyeltem. Fura... Amikor Hwo akarta, hogy ezt csináljam sose mentem bele. Most meg én találtam ki, hogy ezt akarom csinálni. 
- Folytasd... 
Ismét végig nyaltam, majd a hegyét kezdtem piszkálni amire ő ismét nyögni kezdett. Az egész teste beleremegett abba amit csinálok vele. A számba vettem kevesebb mint a felét és szép lassan az egészet sikerült eltüntetnem a számban. Össze csuktam a szemem és fel-le kezdtem dolgozni. Közben a combját simogattam. 
- Állj! - szólt rám az alattam szenvedő Kooki. - Ne! Nem bírom! 
Kiengedtem a számból és hátrébb ültem, majd megtöröltem a szám. JungKook fel állt és a kezemnél fogva fel rántott. Alig állt a lábán, de minden erejét össze szedve dobta le rólam a melltartóm és harapott a mellbimbómra. Ha nem tartana össze esnék. Nyögni kezdtem amikor nyalogatni kezdte. A kanapéhoz vitt és a hátamra fektetett. Ledobta az ingét. Megemelve a derekam lehúzta a szoknya cipzárját és egy könnyű mozdulattal hajította el. Becsuktam a szemem és hagytam, hogy levegye a bugyim. Amint levette szét nyitotta a lábam és közéjük helyezkedett. 
- Ha már te is csináltad akkor én is megpróbálom. - mosolygott fel rám. 
Nem volt időm felfogni, hogy mit akar, mart abban a pillanatban végig nyalta a nyílásom. Kipattant a szemem és a fejem alatt lévő dísz párnába markoltam. 
- Ne! - vonyítottam. - E... Elég! - ismét becsuktam a szemem és oldalra döntöttem. 
Úgy kezdett el lent kényeztetni mintha a számat csókolná. Egyre jobban vonaglottam alatta. Isteni érzés volt. Minden egyes szívás közelebb juttatott az elmenéshez. Sajnos túl későn kaptam észbe. 
- JungKook! - sikítottam és elélveztem. - Ez... - hatalmas levegőket vettem amikor a száját éreztem az enyémen. Nem volt időm pihenni, mert ő azonnal belém hatolt. Nem olyan szép lassan. Azonnal tövig bennem termett. - Hülye... - motyogtam és megemelt fejemet vissza döntöttem a párnára. 
- Végre ezt is hallottam... - harapott a fülcimpámra. - Eddig volt lassú és közepes. Akkor most jön a gyors...

Shyo szemszögéből:

Sikeresen eltudtam venni Jimin sapkáját. Egészen addig volt a fejemen míg Mark le nem vette. Mérgesen kezdtem a hajamat igazgatni. Megszerzem erre elveszi az a majom. 
- Hülye! - fordulok felé és ököllel kezdem ütni a nálam tíz centivel nagyobb fiút. - Hülye! Hülye! Hülye! 
- Tudom miért szeretek Shyoval lenni. - nevetett Mark. - Olyan mint egy öt éves! 
- Idióta! Idióta! Idióta! - sokkal erősebben ütöttem tovább. - Ne hidd, hogy a te fejedről nem veszem le te törpe! 
- Törpe? - nevetett Jimin. - Akkor én is az vagyok? 
- Igen! Te is kicsi vagy! Haey sokkal nagyobb mint ti! - hagytam abba Mark mellkasa ütögetését. 
- Ezzel nem vitatkozok. - vont vállat Haey egy elégedett mosolya az arcán. 
- Tényleg? - karolta át a lányt Mark. 
- Akkor csináld ezt, ha a kezedbe veszel egy borotvát és megborotválkozol! - lökte le a fiú kezét Haey. - Olyan a hónaljad mint egy dzsungel! 
- Mert nem mindegy milyen... - motyogta Mark és leeresztette a karját maga mellé, majd szorosan magához nyomta. 
- Ha már itt szerelmeskedtek. - kezdett nevetni J-Hope. - Hol van JungKook és MiHi? 
- Randiznak. - válaszolt Bingo. - Vagyis... Azt hiszem... 
- Tuti mást is csinálnak... - sóhajtott V. - Bele se merek gondolni. Szerencse hogy nálatok vannak lányok. 
- A-a... - mosolyogtam. - MiHi azt hiszi otthon vagyunk. Csak nálatok lehetnek. 
- Ha a kanapén csinálják mind kettőt megfojtom! - kezdett gyorsítani a lépésein Suga. - Imádom azt a kanapét! Az kell, hogy össze mocskolják szegény kicsi Chit! 
- Chi? - kérdezett vissza JR. 
- Baj van azzal, ha elnevezem a kanapét? - ráncolta a homlokát YoonGi. - Mióta VALAKI kinyírta Emmát azóta vigyázok az új barátnőmre. 
- Az véletlen volt Hyung! - akadt fent V. - Nem akartam én tönkre tenni! Véletlenül ömlött rá a rámen. Higgy nekem! 
- Kicsit beteges, hogy egy kanapéval kavarsz... - rázta meg a fejét BamBam. 
- Mondja nekem az aki két éve nem feküdt le senkivel. - mosolygott gúnyosan vissza Suga. 
- Azok után nem tudtam mással lefeküdni. - bámult a földre. - De az nem azt jelenti, hogy nem randizok! 
- Sugar! - a kiabálásra mind felkaptuk a fejünket. Csak nem az amerikai modell ikrek? Ez megint vicces lesz. - Istenem! - értek oda hozzánk. - Még mindig olyan helyes! - mosolygott Darci a kék hajú. 
- Még mindig Suga! - indult el YoonGi vörös arccal. 
- Darci akadj le YoonGi oppáról! - szólt a húgának Daria és Sugához lépett, majd a karjába karolt. 
- Én láttam meg Sugar oppát! - kapta el a másik karját a fiatalabbik. - Ő az enyém! 
- Azt akarod, hogy kinyírjalak!? - ordított a testvérére Daria. - Túl fiatal vagy hozzá! 
- A fene abba a pármásodpercbe! Ha kell kitépem a hajad! - engedte el Suga kezét Darci és a nővére felé fordult. 
- Menj vissza és játssz a disznókkal, Daria. - tette csípőre a kezét és gúnyosan a nővérére mosolygott.
- Te kis... - engedte el ő is a fiút. - Keress mást! Biztos találsz olyan fiút aki képes elviselni a ronda arcod. 
- Kis mellű! - kiabált Daria. 
- Már nem azért, de nem ugyan akkora a mellük? - suttogott Jackson. 
- Ha engem kérdezel mind kettő dinnye. - vont vállat J-Hope. 
- Perverzek... - mondtam és rosszallóan megráztam a fejem. 
- Valaki! - fordult felénk Suga. - Segítsetek! - a hajába túrt és vörös arccal meredt ránk. 
- Miben!? - nézet rá a két iker. 
- Lányok. - sóhajtott Haey. - Lassan mennünk kellene a fotózásra. 
- Igazad van... - fordult Haey felé Daria. - Elvigyünk? 
- Van kocsid? - kérdeztem. 
- Ja. - mosolygott. - Mind kettőnknek. 
- Megköszönném. - Markhoz fordult Haey és megpuszilta. - Sziasztok! A két iker csókot küldött Sugának, majd elmentek. Mark félrehúzott szájjal nézett a barátnője után. 
- Haver... - ráncolta a homlokát Jackson. - Mióta vagytok házasok? Harminc éve? Rendes csókra nem telik? 
- Hagyjál! - mordult fel Mark. - Nem értem mi baja van. Ha esetleg egy héten egyszer sikerül eljutni egy ágyig ő azonnal közli, hogy vécéznie kell, fáj a feje, vagy fáradt. Elegem van! Vissza akarom kapni a barátnőmet! - toporzékolt. 
- Remélem Jeannek nem fog eszébe jutni ez! - fehéredett el V arca. - Bele halnék, ha nem láthatnám me... - JR.-re nézett és nagyot nyelt. - Befogtam... - nézett le a mérges bátyóról. 
- Lehet Haey... Rosszul érzi magát. - mondta Bingo és a hajába túrt. - Lehet azt hiszi megrekedt a kapcsolatotok. Már két éve együtt vagytok. Biztos tovább akar lépni. 
- Tovább?! Azt várja, hogy megkérjem a kezét?! Vagy gyereket akar?!?! - csapott az arcára Mark. 
- Hát... - szólt bele a beszélgetésbe BamBam. - 23 évesek vagytok. Lehet szeretne veled lakni. 
- N-Nem tudom... Nekem egy kicsit gyors... Vagyis... Ha együtt laknánk nem lenne időm a bandára. 
- Szereted őt? - néztem Markra. 
- Igen. - bólintott. 
- Akkor nem mindegy, hogy hol szereted? Mármint... Biztos boldog lenne, ha együtt laknátok. Sokkal több időtök lenne egymásra. Én nagyon örülnék, ha együtt lakhatnék azzal akit szeretek. - mosolyogtam. 
- Álmodozik. - nevetett JB. 
- Gonoszak vagytok... - kezdtem gyorsítani. 
Nagyon sokat gondolkodtam ezen a szerelmes témán. Szinte minden nap eszembe jut Jimin a csókja óta. Ha csak bele gondolok, hogy ő és én egy szobában... Elönt a forróság és hevesen kezd verni a szívem. Az arcom vörös lesz és kényszert érzek arra, hogy a plüssökkel csókolózzak. Annyira szeretném, ha Jimin csak rám figyelne! Csakis rám! 
- Ne már Shyo. - karolt át J-Hope. - Olyan vagy mint MiHi! Mindenen megsértődsz! 
- Nem is! - álltam meg. - Nem sértődök meg, csak elegem van, hogy folyton basztattok! Mindennel! Akármit csinálok hülye vagyok! Elegem van! Örülnék, ha úgy kezelnétek mint egy 17 évest nem pedig mint egy óvodást! 
- Istenem... - temette a kezébe az arcát a barátnőm. - Abba hagytad? 
- Nem! Baszd meg! - adtam ki magamból minden. 
- Mit mondtál? - kérdezte. 
- Nem érdekelsz! 
Hátat fordítva nekik rohanni kezdtem hazáig. Nem érdekelt, hogy most Bingo mennyire ideges. Én sose lehetek az. Mindig tűrnöm kell, hogy szekálnak. Ahogy egyre közelebb értem a lakásunkhoz lassítani kezdtem. Már majdnem haza értem amikor valaki elkapta a csuklóm. Megálltam és ledöbbenve néztem hátra. Meglepetésemre Jimin állt ott és egy pillanatra se nézett el rólam. 
- M-Miért jöttél utánam? - kérdeztem. 
- Mert szeretlek... - vörösödött el az arca. 
- Mi? - döbbentem le és oldalra döntöttem a fejem. 
- Szeretlek SeoHyeon. - ismételte meg. Nem tudom erre hogyan kellene reagálnom vagy mit kellene mondanom. Én még sose szerettem senkit, csak anyáékat. Lehet, hogy volt rajongási lázam más fiúk iránt, de még ilyet nem éreztem. 
- Azt hiszem én is téged... - a mellkasát kezdtem bámulni. 
- Ennek örülök... - húzott közelebb magához, majd megölelt. - Megcsókolnálak, de... Akkor nem bírnék magammal... 
- N-Nem bírnál? - toltam el magamtól és a szemébe néztem. - Hogy érted? 
- Akarlak. - suttogta. 
Végig futott a hátamon a hideg. Arra utal, hogy le akar velem feküdni?! Én erre még nem állok készen! Ő már rég nem szűz. 
- Jimin... 
- Bocsi... - nagy levegőt vett, majd elmosolyodott. - Addig várok ameddig be nem töltöd a 18-at. Az mikor is lesz? 
- Májusban. 
- M...Májusban!? - akadt fent a szeme. - Az... Még egy év! 
- Nem tehetek arról, hogy mikor születtem! - nyávogtam el. - Ha neked nem felel meg akkor keress mást! 
- Ha JungKook képes volt két évet várni akkor nekem egy év semmiség lesz! - mosolyodott el akár egy nyertes. - Nem lehetne az, hogy az én szülinapi ajándékom TE legyél? - válasz képpen csak bólintottam. - Akkor készülj. Olyat fogok majd tenni amit sose felejtesz el... - hajolt a fülemhez és bele suttogott. 
Megremegtem és alig tudtam megállni a lábamon. Már most félek.

Suga szemszögéből:

Nem szeretem amikor egy lány nyomul egy fiúra. De az, hogy két lány nyomul rám... Félek... Rendesen félek attól a két lánytól. Olyanok mint a piócák. Mondjuk nem lehet rossz két modell csajjal hemperegni, de azért na. Férfi vagyok és van méltóságom. Azok hátul veszekedni kezdtek, majd Shyo elrohant mellettem. 
- Nem értem miért kell őt ennyire zaklatni! - ordított Jimin és elrohant a lány után. Vissza rázódtam a traumából ami a két lány miatt ért, majd hátra fordultam. Csak ledöbbenve néztek egymásra a többiek. 
- Mindenki szerelmes? - kezdtem nevetni. 
- Te csak fogd be vörös arcú! - nézett rám mérgesen Jin. - Biztos megint valami perverz gondolaton jár az a mocskos fejed! 
- Pont te mondod? Mindig amikor kajálunk tiszta vörös az arcod! El se tudom képzelni mire gondolsz. - fűztem össze a karom a mellkasom előtt. 
- Meleg a kaja! - vágott vissza. Nem láttam értelmét, hogy vitatkozzak vele. Hiszek neki mert ő már nem olyan fiatal mint a többiek. Mondjuk nem csodálnám, ha tényleg csupasz nőkre gondolna. Senki nem tudja, hogy Jin mikor volt utoljára valakivel kettesben. Haza indultunk. Egyedül mentem elől és hátul jöttek mögöttem a többiek. Bingo haza fele vette az irányt, ezért csak tizenketten mentünk hozzánk. Hatalmas gombóccal a torkomban nyitottam ki az ajtót. Ha ezek a kanapémon basznak megölöm őket! Benyitottam és csodák csodájára nem volt sehol senki. Éljen! Megkímélték Chit! 
- Hol vannak? - kérdezte V és körbe nézett. 
Mellettem mindenki a lakásba áradt. Csend volt egészen addig ameddig nyílt az egyik szoba ajtó és JungKook lépett ki rajta. Összesen egy alsó fedte az érzékeny pontját. 
- Sziasztok. - köszönt az arcán egy halvány mosollyal Kooki.
- Ha MiHi is kiszalad egy szál semmiben kiugrok az ablakon. - nevetett JR.
- Alszik. - nevetett JungKook.
- Vagy úgy. - nevettem én is. - Ugye ebből nem lesz gyerek?
- Idióta! - torzult el a kölyök arca.
- JungKook... - jött ki Kooki szobájából MiHi. Kooki pólója volt rajta. Aranyos volt. A haja lófarokba volt fogva és a szemét dörzsölgette. - A-Azt hiszem én megyek... - amint meglátott minket vissza ment oda ahonnan kijött.
- Ha már ennyire össze melegedtetek akkor elmehetnénk valamelyik nap közösen valahova. - dobta be az ötletet Rap Monster.
- Aquapark! - mosolygott. - MiHi nem szeret csúszdázni. Tökéletes lenne, ha ketten csúsznánk.
- Már nem azért JungKook. De te se szeretsz. Mindig vonyítasz amikor csúszunk. - rázta meg TaeHyung.
- Jó... De ez most más lesz! - kezdett nevetni. Kicsit megijesztett az amit csinált. Nagyon gonosz tud lenni, de remélem nem készül semmi másra.
- Rendben! - mosolyodtam el. - Én benne vagyok.
- Daria és Darci is jönni fog? - kérdezte Jin.
- Fenéket! - csattantam fel.



Köszönöm a hiba javítást Lilly Venczelnek. :D 

2 megjegyzés: