8. Fejezet

Talán... Egy esély?

MiHi szemszögéből:

Fáradtan dőltem ki a próba terem padlóján. A kezemet a fejemre tettem és hatalmasakat sóhajtottam.
- Elfáradtál kicsi Maknae? - hajolt felém Moon.
- Nem... Nem vagyok fáradt csak aludni akarok... - motyogtam.
- Nem is csoda már vagy két órája próbálunk.
- Mi?! - ültem fel.
Teljesen elfeledkeztem Nikiről! Meg csörrent a telefonom és a táskámhoz másztam. Emlegetett szamár.
- Szia. - egy erő teljes mosoly jelent meg az arcomon.
- TE IDIÓTA! HOL A FENÉBEN VAGY!? MÁR EGY ÓRÁJA HÍVLAK ÉS TE FEL SE VESZED! ITT ÁLLOK A REPTÉREN! - becsuktam a szemem és eltoltam a fülemtől a telefonom.
- Ne ordibálj már! Megyek. Húsz perc. Sajnálom...
- Ha egy perccel is később jössz KITÉPEM A ... - tettem le e telefont.
- Istenem... - álltam fel.
- Ki volt az? - kérdezte JungKook.
- Csak valamit elfelejtettem. - indultam az ajtóhoz. - Ömm... Hopi.. Mindegy! Majd hívlak! Sziasztok!
Rohantam is. Gyors átöltözés, majd a reptérre rohantam. Megláttam Nikit és rohanni kezdtem fel, de amikor megakartam ölelni fejbe vágott. A fejemhez kaptam és össze szorítottam a szemem.
- Annyira hülye vagy MiHi... - néztem rá fel és a mérges tekintetével találtam szembe magam.
- Sajnálom Niki... - mosolyogtam.
- Semmi baj! - ölelt meg. - Annyira hiányoztál! - kezdte kinyomni belőlem a beleimet.
- N...Ni...ki... Nem... kapo...k levegőt!
- Bocsi! - mosolygott és elengedett. - Na menjünk mert álmos vagyok.
- Oké! De mi ez a sok csomag? Csak pár napra jöttél!
- És akkor nem hozhatok ruhát? Én viszem az oldal táskát és az egyik bőröndöt. A többi a tiéd.
- Király...
A hátamra kaptam a sport táskát és a kezembe az egyik bőrönd fogantyúját, majd megcéloztuk az egyik kijáratot és elindultunk nagyimékhoz.
- Pontosa mikor is értél ide? - néztem fel a nálam sokkal magasabb barátnőmre.
- Fél négykor szálltunk le. És már nagyon fáradt vagyok! Érted?!
- Értem, értem. - kuncogtam.
- Ne kuncogjál nekem! - förmedt rám.
Egész sokáig gyalogoltunk és metróztunk mire nagyiékhoz értük. Benyitottam és köszöntem.
- Sziasztok!
- Jó napot! - köszönt Niki is Koreaiul.
- Édeskéim! - futott ki a konyhából nagyi. - Már azt hittem sose jöttök!
- MiHi elfelejtette, hogy ma érkezem. - nézett rám Niki.
- Sajnálom... - vakartam meg a nyakam.
- Ki jött nagyi? - nézett ki a szobából Mool. - Ohh Szia MiHi! És szia idegen dögös csaj.
- Mool! Ő is beszél Koreaiul. - nevettem.
- M-Mi!? - akadt ki.
- Pontosan! - integetett az unoka öcsémnek.
- Te nem aludni akartál!? - förmedtem rá Nikire.
- De. De előtte fürödhetek? Repülőgép szagom van.
- Csak nyugodtan kincsem! - mosolygott nagyim. - Pakolj le az egyik üres szobába és utána nyugodtan fürödj meg.
- Köszönöm! - hajolt meg.
Rengeteg dolgot kérdezett Niki Koreáról és én sok mindent elmondtam neki. Nagyon sok mindent megtanult.
Ő elment fürdeni én meg leültem xboxozni Moonhoz.
- Haey? - kérdeztem még a játék töltődik.
- Fényképezésen. Lassan jön.
- Ja, hogy ő ilyen elfoglalt ember. - helyezkedtem a babzsákon.
- Hát ja. Na és mi van azzal a JungKookkal?
- Mi lenne? Semmi... Nincs köztünk semmi. De kérlek ezt Niki előtt ne hangoztasd. Oké?
- Igen. - ráztunk kezet. - Na had verjelek el!
- Álmodozz csak! Verhetetlen vagyok a versenyzős játékokban!
- Persze persze! - nevetett.
Jó ideig játszottunk mikor kijött a fürdőből Niki. Magára csavart törölközőben. Ez csak később esett le, amikor láttam, hogy Mool autója a korlátnak ütközött. Mool arcára néztem és láttam, hogy vörös arccal nézi Nikit. Nikire néztem.
- Te mit csinálsz?! - akadtam ki.
- Nem vittem pizsit! - szaladt be a szobába.
- Idióta... - fordultam vissza a tévé felé. - Mool... Most játszunk vagy nem?
- Ja... Ahha... Bocs... - folytatta a játékot.
Fél nyolcig játszottunk. Nagyi nézte mit csinálunk és amikor én nyertem amikor pacsiztunk, amikor Mool akkor ők. Nyílt a bejárati ajtó és Haey lépett be rajta.
- Megjöttem! - lépett beljebb és levetette magát a fotelbe. - Fáradt vagyok...
- Milyen volt a fotózás? - néztem rá a szemem sarkából.
- Egész jól. - mosolygott.
- Nem értem miért laksz itt ha folyton fotózásra jársz. - nézett rá Mool.
- Mert nem szeretnék a magányba haza menni. És te tanultál ma vagy csak játszottál?!
- Ez igaz. Megcsináltátok a házitokat? - kérdezte nagyi.
- Nem, még nem.
- Mi az, hogy még nem? Már este van! Gyerünk gyerekek! Legalább még tanultok nézhetek híradót.
Kikapcsoltuk az xboxot és elmentünk tanulni. Egészen kilencig csináltam a házim, majd ettem egy almát és elmentem aludni. Holnap délután vezethetem körbe Nikit a városban. Nem akarok találkozni senkivel. Főleg nem JungKookkal vagy a többiekkel. Holnap nem próbálunk mert Jiminnek és Vnek dolga van. Majd csütörtökön megoldom. Azt mondom büntin vagyok és péntek délután is! Ez egy fantasztikus ötlet. Egyenlőre nem mondom el Nikinek, hogy benne vagyok a bandában. Amennyire ismerem elszólná magát és én ezt nem akarom. Egyenlőre elég ha én és Hopi tud róla. Majd, ha. Ha eljön az ideje mindenki megtudja, de az a távoli jövőben lesz.

Suga szemszögéből:

Próba után San elrohant. Átöltöztem és én is mentem volna el köszönés nélkül.
- Hova sietsz Hyeong? - kérdezte JungKook.
- Dolgom van... És nem tartozok senkinek se elszámolással. - kicsaptam az ajtót és elmentem.
Leszaladtam a lépcsőn és ki az épületből. Hova is megyek? Haey fényképezésére. Mit is érzek iránta? Még én se tudom. Beszélni akarok vele. Mindig ő volt az aki képes volt megnyugtatni. Szükségem van rá. Majdnem az egész utat végig rohantam az épületig. Berontottam és a recepcióhoz siettem.
- Elnézést... Én..
- Tudom, hogy ki vagy! - mosolygott a nő. - Te vagy a BTSből Suga! Uram Isten! El sem hiszem!
- Elnézést, de valakihez jöttem.
- Neve?
- Chin Hyun Ae.
- Ohh. Haey kisasszony! Sajnálom, de ő éppen fotózáson van. Nem engedhetem be.
- És ha kap egy autó grammot? - dőltem a pultra.
- Rendben. - elő kapta a retiküléből az iPhon telefonját és levette a fehér tokot róla, majd az orrom alá nyomta egy alkoholos toll társaságában.
Alá írtam és már mondta is merre kell mennem. Beléptem és kattogtak a kamerák. Haey egy szál semmiben pózolt. Legszívesebben rá vetettem volna magam. Az egyik karja a melle előtt a másikkal a hajába túrt. Beljebb léptem és ő észre vett. Vörös lett az arca. Én csak mosolyogtam és ő egyre jobban zavarban volt. Pár percig még kattogtak a kamerák, majd egy nő szaladt oda hozzá és egy köntöst terített a hátára. Megfordult és megkötötte magán, majd hozzám sietett.
- Mit keresel itt Yoongi? - suttogott.
- Hozzád jöttem. - mértem végig.
A köntöse éppen, hogy a térdéig ért. Annyira szép alakja van, hogy az már bűn.
- Menj el! Most! - próbált hangosan suttogni amitől én csak nevetni tudok.
- Beszélni szeretnék valakivel aki megért.
- B-Beszélni? Miről?
- Nem tudnánk valahol beszélni?
- De.
Elindultunk az öltöző felé. Beértünk és bezártuk az ajtót. Leültem bent egy kerek fotelba és rá néztem. Ő is helyet foglalt a smink asztalnál.
- Mond mi az.
- Tudod, hogy van a bandában egy új tag.
- Igen. San. Helyes srác. - mosolygott.
- Dehogy az! Na jó... Az agyamra megy... - forgattam a szemem.
- Miért? - nevetett.
- Mert nem hisznek nekem a fiúk. - ő csak kérdően nézett rám. - Szerintem San meleg.
Hosszú nevető görcsben tőrt ki Haey. Percekig csak nevetett, majd letörölte a könnyeket.
- Az a bajod, hogy senki nem hiszi el neked, hogy San buzi?
- Pontosan. És ő állítja, hogy nem az.
- És te miért nem hiszel neki? - vonta fel a szemöldökét.
- Miért kéne hinnem? - vontam fel én is a szemöldököm.
- Talán mert egy bandában vagytok? Kicsit bízhatnál benne. Ha ő azt mondja nem akkor nem. Azt akarod, hogy örökön örökké civakodjatok? Gondold át Suga.
- Talán igazad van... De csak talán. - álltam fel. - Köszönöm.
- Nincs mit. Most viszont menj el! Haza akarok menni! Ha jól tudom ma jön MiHi barátnője. Akarok vele beszélni. De erősen kétlem, hogy menni fog. - nézett az asztalon lévő telefonjára.
- Rendben. Bocsáss meg amiért zavartalak. - indultam az ajtó felé. - Szia. - mosolyogtam, ő meg csak integetett.
Bezártam az ajtót és elindultam kifelé az épületből. A fülembe tettem a fülesem és sebre vágtam a kezem. A park felé indultam. Hosszas sétálás után oda is értem. A beton úton lépkedtem a játszótér mellett. A zenén keresztül is hallottam a kis gyerekek boldog kacaját. Leültem a padra és az éppen csúszdázó két kisfiút kezdtem nézni. Az egyiknek vörös rövidke haja volt akár csak nekem. A másiknak egyenes hosszúkás barna haja. Teljesen hasonlított Sanra. Mikor a barna hajú kis fiú leesett a csúszda tetejéről már majdnem oda rohantam mikor a vörös hajú kis srác fel segítette. Kihúztam a fülemből a fülest.
- Jól vagy? - kérdezte a vöröske.
- Persze! Semmi bajom.
- Rendben. Ennek örülök. Féltem, hogy haza kell menned.
- Örülök, hogy hiszel nekem.
Vissza tettem a fülbe a fülest és felálltam. Persze hiszek Istenben, de ne már! Jó értem, hogy köcsög voltam Sannal, de ilyen a természetem. De ha elvárom, hogy higgyenek nekem a fiúk, akkor San is elvárja, hogy én higgyek neki. Egyszer San úgy is kifog lépni a bandából. De az nem most lesz és én sem akarok örök veszekedni. Nem tenne jót a bandának.